Megan Fox szexi fekete-fehér sorozaton pózol a New York Times legújabb számában, bemutatva, nem csak akkor sportosan rugalmas, amikor pompomlányt játszik a Jennifer’s Bodyban, bármikor képes a feje fölé emelni a lábát. Fotósa szerint ehhez legalkalmasabb viselet egy kis fodros szoknyácskában végződő dressz, persze – mivel a New York Times nem a Hustler – bugyival egybeépítve. A fotók az alábbi képre kattintva a MeganFox.net rajongói oldalon nyílnak meg, ha mégse, akkor meg itt.
A sorozatot Inez van Lamsweerde és Vinoodh Matadin készítették, a hozzá mellékelt interjúból pedig kiderül, hogy Fox nagyon is tudatosan építi imidzsét, amiben fontos szerepe van a megfelelő időben és helyen nyilatkozott, kellően nagy baromságoknak is. Ha viszont kell, tud ő komoly is lenni.
A Jennifer’s Body című emberevő pompomlányos tinihorrorjáról például megtudhatjuk, hogy még annál is mélyebb, mint azt első ránézésre gondolnánk, sőt, valójában üzenete van. „Ez egy igazi girl power-film, ami arról szól, milyen rettenetesek tudnak lenni a lányok. Néha kész rémálom, ahogy viselkednek. Ha üzenhetnék a nézőimnek, azt mondanám: legyetek mások, mint a szabvány példakép-csajok. Egyáltalán nem ciki, ha más vagy, mint amit elvárnak tőled”. Fox azt is elmondta, sajnálja, hogy a partnereit szex közben felfaló gimis szexbomba sztoriját korhatárosnak minősítették, mert így épp a kiskamaszok nem láthatják, akiknek ezt az üzenetet szánná. Bár nem biztos, hogy ha mégis látják, ez lesz az első üzenet, ami lejön nekik belőle, amikor vannak benne ilyenek is:
Pedig - mint a színésznő állítja - az ő médiában kialakult szexi imidzse egyáltalán nem fedi a valós énjét. Bár folyamatosan hülyeségeket beszélő szexbombának állítják be, ő valójában igenis szerény, visszahúzódó leány, aki 18 éves kora óta van együtt pasijával, Brian Austin Greennel, és akinek nincs is nagyobb öröme, mint eltölteni egy-egy szombat estét a Red Lobsterben a barátaival, a kedvenc sajtos kekszét rágcsálva. Persze a nők ezt képtelenek elhinni: „Ha jól nézel ki, csakis hülye lehetsz, vagy kurva, esetleg hülye kurva” – foglalja össze a legnépszerűbb sztereotípiákat. Amiből szerinte Hollywood egyébként maga is termel épp eleget, a meglévőket pedig csak erősíti.
Az pedig, hogy ő annyit beszél a szexről, valójában egy nagyon is tudatos választás: valójában semmire se vágyna jobban, mint hogy ne kelljen egy egyszerű tévéinterjúnak már a kamerapróbájához is push-up melltartóban parádéznia: Mégis meg kell tegye: ezt vállalta ugyanis azzal, hogy hollywoodi színésznő lett. „Ha olyanokat mondanék, mint egy átlagos, feltörekvő csillagocska, nem tartanék itt. Amikor leülök interjút adni, úgy beszélek, mint egy valódi ember, és ez bizonyos körökben sokkoló tud lenni. Hollywoodban minden nő szexszimbólum, mert ez az, ami eladja a terméket. És ez rendben is van, ha tudod, hogyan kell élni vele. Az elmúlt egy évben arra jöttem rá, ha ismertté válsz, mindegy, milyen magas piedesztálon állsz, mindig az lesz a cél, hogy leromboljanak. Ezért kitaláltam egy karaktert erre, mintegy áldozati felajánlásként. Eszem ágában sincs feladni a valódi énem. Csak elbújok a sok hülyeség mögé, ahol senki se talál meg”.
Fox visszahúzódó személyiségnek érzi magát, akiről nem nagyon tudnának szórakozóhelyek előtt fekvehányós fotókat csinálni a paparazzók, mert nem így szokott bulizni. Mint mondja, ha egyszer ez nem megy neki, kénytelen volt mással felhívnia a figyelmet magára: például azzal, hogy meglepő dolgokat mond. Erre tökéletesen megfelelt, hogy beszól Michael Bay Transformers-rendezőnek és Hitlerhez hasonlítja (kiváltva ezzel az egész stáb gyűlöletét), vagy bevall egy sosem létezett orosz sztriptíztáncosnőt, akibe állítólag szerelmes volt. „Mindenkit be kell skatulyázzanak valahogy, akkor lehet eladni. Ezért kellenek a blogok, a magazin-címlapok. Úgyhogy mindenki eljátszik valamit. És ha egyszer nem vagyok egy partiarc, mert nem vagyok az, akkor legalább találjak ki valami nagyon formabontó személyiséget magamnak”. Ebből a szempontból nagyon magához hasonlónak érzi nagy példaképét, Marilyn Monroe-t: „Ő az egész életét egy olyan filmszerepként élte meg, amiben filmszerepeket játszik. Ez volt a védekezési mechanizmusa. Csak őt aztán maga alá gyűrte ez a szerep.”