Az énekesnő a TV2 MrésMrs című vetélkedőjében beszélt arról, hogy párját az M7-es autópályán vezetés közben szerette. Megkeresésekor nem tagadta a történet valódiságát, és hangsúlyozta, hogy este, gyér forgalom mellett történt mindez. Persze a külső sávban haladtak, és csak rövid ideig foglalkozott az ő Ádámjával.

„Hát nem hinném, hogy olyan nagy bűnt követtünk el, nem tartott sokáig, pusztán fellángolás volt ez a dolog. Nem érzem magam hibásnak, késő volt már, és nem volt nagy forgalom az autópályán” - mondta Bencsik Tamara a Velvetnek, miután kiderült, hogy párját az M7-es autópályán vezetés közben kényeztette. Az énekesnő hangsúlyozta, hogy a külső sávban haladtak, és pusztán három-négy percig tartott a dolog. A Playboynak vetkőző celeb azt is hozzátette, tud arról, hogy korábban Dér Henrietta kényelmetlen helyzetbe került, amiért a NévshowR forgatásán azt állította, forgalommal szemben vezetett. Persze később kiderült, hogy csak promóciós célból hangzott el, ugyanis az énekesnő az új klipjét így kívánta reklámozni.

„Megértem azokat, akik elítélnek minket, mert nyíltan beszéltünk a szexuális életünkről. Igazság szerint amit elmondtunk, nálunk nem tabu. Több dologba azonban mi se avatnánk be a nézőket, de volt egy ilyen kérdés a MrésMrs című vetélkedőben, amire őszintén akartunk válaszolni.” Bencsik azt is elmondta, hogy hasonló kérdést kapott a többi pár is, így nem valószínű, hogy ők voltak a legextrémebbek. Mióta megjelent a Playboy magazin, az énekesnőnek rengetegen gratuláltak a képekhez. Szerinte csak a rosszakarói, és az irigy, unalmas emberek bántják, de az ő véleményükre nem ad, csak a szeretteiére.