Hétfő estére kiderült, hogy az RTL Klub és a Duna TV után Stohl Andrástól a Nemzeti Színház is elhatárolódott. A szombati baleset óta a színész hétfőn ment először dolgozni, a Nemzetiben játszotta Orgon szerepét Molière Tartuffe-jében, teltház előtt. A darab kezdete előtt kérdeztük a színházlátogatókat, mi a véleményük Stohl viselt dolgairól.

A Tartuffe nézőit három csoportba sorolhatjuk: nagyobb részük szereti Stohlt, páran kifejezetten nem szeretik, és volt, aki nem is tudta, hogy ő játszik a darabban. Ennek ellenére zavarba ejtően hasonló véleményen volt mindenki: a baleset Stohl magánügye, aki egyébként nagyszerű művész. A színház vezetése nevében Alföldi Róbert mélyen elítélte a színész tettét, a nézők azonban az előadás végén vastapssal jutalmazták Stohl alakítását.

Németh László és családja

Némethék kedvelik Stohlt, és remélik, vele láthatják a darabot, bár biztosat nem tudnak, sem a ma estéről sem a balesetről: „Nem tudunk semmit, mert eléggé megoszlanak a vélemények. Itt, amikor kérdeztük a színházat, senki nem mondott semmit. Valaki azt mondta, összetört másik két autót. Csuda tudja, mi az igazság.” Németh Gábor kísérője azért hozzáteszi: „Ez egy nem normális dolog. Egyébként mint színészt szeretjük nagyon. Jól játszik.”

Kőhegyi Szilvia

Ő az egyik olyan néző, aki nem igazán kedveli Stohlt, ezért sokáig gondolkozott, megnézze-e a darabot. Végül Molière győzött, hiszen a Tartuffe-öt látni kell. Azt biztos, nem gondolta sem ő, sem mások, hogy épp ekkora felhajtás lesz a színész körül. És mit szól Stohl balesetéhez?„Ez már lassan megszokott tőle. Ez már elítélendő, dehát majd eldöntik, mi lesz vele.”

Tóth Béláné és Geleta Ildikó

Tóth Béláné és barátnője tájékozottabbak a balesettel kapcsolatban, mint a többi színházlátogató, de véleményük nem különbözik az előttük szólókétól: „Színésznek nagyon jó színész, embernek meg saját maga számoljon el a lelkiismeretével… Megmondom őszintén, nekem ez a történet nagyon sok volt. Hogy cigit kért, meg odament a barátnője, aztán elment, és a barátnője sem hívta a mentőket, ez nekem így kicsit sok volt, de lehet, hogy tényleg így volt, nem tudom. Szerintem ebből még nagyon sok minden fog kiderülni.”

Eszter

Ő például nem is tudta, hogy Stohl játszik a darabban, de a munkahelyén már felvilágosították, hogy még azon szerencsések közé tartozik, akik láthatják színpadon a Tűzvonalban sztárját. És bár úgy gondolja, el kell tudni választani a magánszférát a művésztől, ettől függetlenül mindenkinek vállalnia kell tettei következményeit. „Ha jól tudom, ez vele nem először fordul elő, és ha másokat is veszélyeztet, az probléma, de attól még lehet egy nagyon jó színész, és azt hiszem, nem ő az egyetlen színész, aki alkoholista. Sokkal jobb színészek is voltak alkoholisták.”

A többi megszólaló rövidre zárta a beszélgetést, mindenki a magánélet szentségére hivatkozott: amit Stohl a színpadon kívül csinál, az nem befolyásolhatja színészi megítélését. A fiatalok az „Akiket még nem gázolt el a részegen vezető Stohl Buci” Facebook-csopotot emlegették (bár még nem csatlakoztak, ki tudja, haza is kell érni a színházból), mások megint csak arról biztosítottak minket, hogy kizárólag színészként tekintenek ma este Stohl Andrásra. Dukács Klára szerint: „Magánemberként neki kell elszámolnia ezekkel a dolgokkal. Mint színészt nem sokszor láttam, de meglepődtem, hogy milyen jó színész és most is kíváncsi vagyok rá.”.

„Marika” és Soós Péter

A darab kezdete előtt pár perccel belefutottunk Stohl András két ismerősébe, ahogy ők mondták: a Stohl fan clubba. Ők nem engedték magukat lefényképezni, de megosztották velünk, hogy most csak a művészre kíváncsiak: „Majd a bíróság eldönti a viselt dolgait. Úgy gondoljuk, hogy baj van azzal, ami történt, úgy gondoljuk, hogy a Buci már párszor megégette magát, nagyon hiba, nagyon baj, első sorban saját magának nagyon-nagyon baj, de 43 éves fiatalemberről van szó és hisszük, hogy meg tud még változni.” – mondta „Marika”, a Géniusz című magyar minisorozat producere. Soós Péter, a Tűzvonalban rendezője röviden csak annyit mondott, nagyon sajnálja, hogy nem dolgozhat tovább Stohllal.