A Jóban Rosszban Várnagy Elődje vallomást tett, és kategorikusan tagadja, amivel volt barátnője, Palácsik Tímea vádolja. Damu Roland hazugságvizsgálatot kért, hogy tisztázza magát a nemi erőszak gyanúja alól.

Csütörtök óta őrizetben van a Jóban Rosszban sztárja, volt barátnője nemi erőszakkal vádolja. Damu vallomást tett, és tagadja, hogy nemi erőszakot követett el Palácsik Tímea sérelmére.

“Az ügyészségnek 72 órán belül kell döntenie, előzetesbe helyezik vagy sem” - mondta a Velvetnek Szigethy György, Damu Roland ügyvédje. “Vádat akkor emelnek, ha lezárják a nyomozást, és továbbadják az ügyet vádemelésre. Ott még nem tartunk. Az előzetes fogvatartásról van szó, hogy szabadulhat-e az őrizetből, vagy pedig az ügyészség kezdeményezi, hogy a bíróság döntse el, letartóztatja-e vagy sem. Ezt 1-2 napon belül az ügyészségnek meg kell tenni, mert lejár a határidő.”

Damu Rolandot csütörtökön vádolta meg volt barátnője, Palácsik Tímea azzal, hogy megerőszakolta és megverte. Az eset után a volt barátnőn elvégezték a kötelező orvosi vizsgálatokat, hogy megállapítsák, mi történt. “Az orvos szakértő illyenkor azt próbálja megállapítani, vannak-e olyan külsérelmi nyomok, minden olyasmi, ami erre utalhat, ami valószínűsíti a nemi erőszakot. Nem láttuk még a szakértői véleményt, de állítólag nem tartalmaz ilyet.” - mondta Szigethy György.

Damu

Az ügyvédtől megtudtuk, hogy Damu Roland vallomást tett. “Damu Roland részletes vallomást tett, és kategorikusan tagadta a vádakat. Olyan mértékben biztos az ártatlanságában, hogy hazugságvizsgálatot kért. Tudja, hogy ártatlan, ezért azt kérte, vessék alá hazugságvizsgálatnak, és a hölgyet is.” - közölte Szigethy György.

Damu Roland azt nyilatkozta, 2001-ben volt már egy felfüggesztett büntetése, ami lejárt. “Nem tudok a korábbi büntetéséről. Nem tudok arról nyilatkozni, hogy volt-e korábban büntetése. Fogalmam sincs, lehet, hogy ezt jogi szempontból nem jól mondta Damu Roland” - mondta Dr. Szigethy György. Arról is megkérdeztük, hogy a színész bokszolói múltja súlyosbíthatja-e helyzetét, mint ahogyan a 17 éves padtársát bántalmazó bokszoló fiú elítélését már befolyásolta . “Én úgy gondolom, hogy a bokszolói múlt nem befolyásolhatja az ügy kimenetelét. A büntetési tétel 2-től 8 év lenne, ha meg lehetne állapítani a bűnösségét."