horoszkóp

Kórokozóktól és komoly szervi elváltozásoktól rettegnek a hipochonder celebek

2010.12.26. 11:22
Charles Darwin folyton emésztőszervrendszeri problémákra panaszkodott. Adolf Hitlernek tonnaszámra írták fel a gyógyszereket, Javier Bardem pedig már csak néha rohan az orvoshoz. Hipochonder celebekben itthon sincs hiány. Bár Zsidró Tamás egy félreértelmezett lelet miatt már a végrendeletét is megírta egyszer, továbbra is Bajor Imre és Csonka András hazánk két legismertebb képzelt betege. Igaz, a Heti Hetes csapatának tagjáról időközben kiderült, hogy hajlamos a depresszióra, főleg, ha nem mennek jól a dolgai. A szakértő szerint persze nem mindenki hipochonder, aki ezt állítja magáról, hiszen legalább hat hónapig kell azt képzelnie az illetőnek, hogy ő valamilyen komoly betegségben szenved.
hipo250

A kényszerbetegséggel és pánikrohamokkal küzdő ismert emberek után, most azokat a híres személyeket vesszük sorra, akik életét a hipochondria keserítette, illetve keseríti meg, vagy legalábbis ezt gondolják. Többek közt Charles Darwin természettudós számára nem volt ismeretlen ez a probléma. Miután édesapja némi szülői kényszert alkalmazva rávette, hogy orvosnak tanuljon, Charles Darwin folyton emésztőszervrendszeri problémákra panaszkodott, a Beagle-lel tett hajtóútja során pedig az állapota tovább romlott. A hipochondria szinte a tudós egész életét végigkísérte, persze miután vidékre költözött jelentősen javult az állapota, és többé nem gyötörte álmatlanság, hányinger és folyamatos szorongás – írja a hypochondriaoasis.com.

Tennessee Williams amerikai drámaíró élete során többször is azt hitte, hogy elveszíti látását, és attól rettegett, hogy egyszer csak leáll a szíve. Az állandó rettegés miatt az elkeseredett író nagyon sokat ivott és rengeteg gyógyszert szedett – írja a New York Times. Howard Hughes, a kissé excentrikus milliárdos annyira félt a kórokozóktól, hogy nem fogott kezet az emberekkel, és több orvost is felvett maga mellé. Adolf Hitlernek szintén egy saját orvosa volt, aki tonnaszámra írta fel neki a különböző gyógyszereket.

Már jobb

Javier Bardem színész, aki egyszer frizurája miatt lett depressziós, bevallotta, hogy ő is a hipochonderek táborát erősíti, igaz, ma már lényegesen jobb a helyzet, mint régebben volt. „14 évesen kezdődött, amikor egyszer tévézés közben megfájdult a fejem, én meg azt gondoltam: 'jaj, jobb, ha felhívom az összes barátom és elbúcsúzom tőlük, mert most biztos meghalok'. Azóta gyakran mondták már, hogy komoly egészségügyi problémáim vannak" – nyilatkozta a színész, aki néhanapján még mindig komoly szükségét érzi annak, hogy azonnal ellátogasson egy doktorhoz. Abigail Breslin, A család kicsi kincse című film sztárja ugyan még csak 14 éves, de ő is megtapasztalta már, hogy milyen a képzelt betegek élete. „Nem szabad orvosi témájú műsorokat néznem. Előfordult, hogy attól féltem, üvegbe fogok lépni, ezért az ágyamban is cipő volt a lábamon. Volt, hogy azt hittem, hogy madárinfluenzás vagyok, szóval nem mentem madarak közelébe" – nyilatkozta az ifjú színésznő közel egy évvel ezelőtt.

Kés/alatt

inx 08

Hipochonder, vagy magukat annak valló hírességekből természetesen Magyarországon sincs hiány. Hazánk két legismertebb képzelt betege Csonka András és Bajor Imre, akik többször is nyíltan beszéltek problémájukról. Bár Csonka András hajlamos a legrosszabbra gondolni a legapróbb problémánál is, mint kiderült, valójában nincs oka félni, hiszen nemrég ő lett a legegészségesebb sztár, legalábbis az Egy csepp figyelem alapítvány szerint. Persze valószínűleg ennek ellenére továbbra is azonnal felkeres egy orvost, amint egy kicsit is rosszul érzi magát. Bajor Imrére viszont nehéz idők járnak, ugyanis tavaly tavasszal eltörte a bokáját. Az állítólag a legkisebb szellőtől is rettegő színész a sok fekvés miatt felszedett pár felesleges kilót, és elhatározta, hogy soha többet nem fekszik kés alá. Megpróbáltatásai itt nem értek véget: 2010 januárjában kórházba szállították kimerültségre hivatkozva, majd áprilisban felhagyott az antidepresszánsok szedésével, szeptemberben pedig betegszabadságra kellett mennie. A kedélyjavító kezelés állítólag hatásos volt, és állítása szerint az alkohollal is végleg leszámolt.

Zsidró Tamás már a végrendeletét is megírta

Szintén a hipochonder celebek táborát erősíti Zsidró Tamás is. A sztárfodrász sorstársaihoz hasonlóan a legkisebb panasz mögött is a legkomolyabb betegséget feltételezi, amit felesége természetesen nem vesz komolyan. Zsidró Tamás a TV2 kameráinak elmondta, egyszer előfordult, hogy még a végrendeletét is megírta. Történt ugyanis, hogy egy CT-felvétel után azt írták a papírjára, hogy elváltozás található a veséjén. A fodrász csak napok múlva ment el egy urológushoz, aki megnyugtatta, alaptalanok a félelmei, nem daganatos betegségről van szó. Horváth Éva biztos, ami biztos, minden évben kivizsgáltatja magát, ugyanis ő azt vallja, hogy a megelőzés a legfontosabb. Ezt a taktikát pedig mindenkinek ajánlja, aki hozzá hasonlóan szintén kissé hipochonder – írta annak idején a Napi Ászra hivatkozva a ma.hu.

hipo252

Bár Hajdú Péternek a gazdasági világválság miatt most már az anyagiak miatt is fő a feje, nem csak kislánya jövője miatt aggódik, hanem gyermeke és saját egészsége miatt is. Az Esti Frizbi házigazdája saját műsorában vallotta be, hogy egy-egy vendége betegségének története hallatán felmerül benne a gyanú, hogy vajon neki nincsenek-e hasonló problémái. Amikor például Majka mesélt szívproblémáiról, a kissé sápadt műsorvezető elmondta, szinte azonnal elment megvizsgáltatni magát, amikor egy korábbi műsorban Nagy „VV Leo" Zsolt beszélt májbetegségéről, és lehet, hogy az ózdi híresség története hallatán ismét ellátogat egy szakemberhez.

Pálinkával a gyomorrontás ellen

DSC 3705Moveb resize

Hargitai Bea saját bevallása szerint szintén nagy hipochonder hírében áll. A hazánkat gyakran elhagyó sztár egy korábbi esetből tanulva például egy komplett gyógyszertárral indul útnak. „Ezenkívül soha nem eszem mosatlan gyümölcsöt, és csapvizet sem iszom. Mindenkinek megvan a maga heppje, az enyém ez" – nyilatkozta a szájra puszit ennek ellenére kedvelő modell, aki egyszer nyolc kilót fogyott egy Mexikóban beújított fertőzés miatt. Hozzátette, előfordul, hogy a nyaralás közben néha leküld egy pálinkát is evés előtt, hiszen az alkohol fertőtlenít. Loránt Krisztina színésznő, aki a Barátok köztben Dr. Ferenczi Orsolyát alakítja, egy sorozatbeli esemény kapcsán vallott színt. A történet szerint ugyanis az általa alakított karaktert megfertőzi csalfa párja. „Mivel hipochonder vagyok, nem is a megcsalás része zavarna a dolognak, hanem az, hogy a párom veszélyezteti az egészségemet. Ez már nehezen megbocsátható" – nyilatkozta a Borsnak.

A kezdő

Jáksó László pár hónapja a Velvetnek elmondta, úgy érzékeli, hogy kezd hipochonder lenni, és különösen rossz hatással vannak rá a betegségekkel foglalkozó hirdetések. "Egy idő után minden betegség jelét felfedezem magamon, amit a reklámokon láttam. Amikor az egyik ismerősöm panaszkodott a bajáról, még ki sem mondta a betegség nevét, már fájt az a testrészem, ami ezzel a kórsággal jár" – mesélte a  műsorvezető, aki miután felfedezett a szájában egy dudort, azt hitte, hogy rossz indulatú daganatról van szó, de mint kiderült, csak egy apró seb volt, ami azóta meg is gyógyult.

jakso rtl1

Mi is a hipochondria?

Dr. Somogyi Andrea pszichiáter a Velvetnek elmondta, hogy bizony a hipochondria is egy betegség. Igaz, nem mindenki valódi képzelt beteg, aki ezt állítja, csupán a lakosság 4-6 százalékát érinti ez a kórkép. „Ebben a frontokban gazdag időszakban biztos sokaknak dobog hevesebben a szíve, fáj a feje, esetleg szédül, de mégsem hisszük azt, hogy például agydaganatunk van. A képzelt beteg azonban félreértelmezi az általa tapasztalt testi tüneteket, és úgy gondolja, hogy annak a súlyos betegségnek a megnyilvánulásai, amitől ő retteg. A hipochondria fontos kritériuma emellett az, hogy az érintett olyan mértékben foglalkozik a betegségével, hogy ez gátolja a normális életvitelt, és komoly szenvedést okoz" – nyilatkozta a szakértőnk. A hipochondria egyébként általában 20-30 éves kor körül kezdődik, és a mai epidemiológiai adatok alapján az érintett nők és férfiak aránya megegyezik.

A hipochonderek természetesen sűrűn keresik fel orvosaikat, de sajnos nem hiszik el nekik, hogy semmi bajuk sincsen. Az internet pedig gyakran csak ront a helyzeten. „A világhálón nagyon sok mindent meg lehet találni, ám ők nem élnek kellő kritikával az itt fellelhető dolgokkal szemben. Bár nagyon tájokozottak a betegségükkel kapcsolatban, de minél többet tudnak meg, a megnyugvás helyett annál jobban nő a szorongásuk" – mondta a Velvetnek Dr. Somogyi Andrea, aki hozzátette, az is jellemző erre a kórképre, hogy hónapokig nagy intenzitással jelentkezik, utána pedig lecsendesül:. „Ha valamilyen stressz éri az illetőt, akkor nyilván fellángolhatnak ezek a tünetek, majd idővel elcsendesülnek. Ezt követően ismét történik valami - mondjuk egy ilyen markáns időjárás -, ami bizony testi tüneteket okoz, és beindítja a következő periódust. Egy szakasznak egyébként minimum hat hónapig kell tartani ahhoz, hogy valódi hipochondriáról beszélhessünk."

hipo450

Nehéz meggyőzni a képzelt betegeket

Szakértőnk elmondta, mint minden lelki eredetű betegség esetében, a hipochondriánál is összetett kezelésre van szükség, vagyis először megfelelő gyógyszerek segítségével fel kell oldani a szorongást, és csak ezután válik a páciens kellőképpen nyitottá a pszichoterápiára. „Nehéz őket meggyőzni arról, hogy nem szervi betegségük van. Érzelmileg nehezen alakítható ki az, hogy összekösse a tünetek fellángolását azzal, hogy őt valamilyen stressz érte" – nyilatkozta Dr. Somogyi Andrea.

És hogyan segíthetünk azon a számunkra kedves személyen, aki ebben a kórképben szenved? „Ha az első időszakban elkezdünk vele ellenkezni, azzal azt érjük el, hogy az illető távolságtartó lesz, mivel szerinte nem hisszük el, amit mond. Ezért fontos, hogy békésen meghallgassuk, megértőnek mutatkozzunk. Egy idő elteltével pedig meg lehet próbálni felhívni a figyelmét arra, hogy ha egyetlen szakember sem diagnosztizált semmi komoly betegséget, akkor talán valami más, esetleg lelki oka van a problémáinak, és ennek érdemes lenne utánajárni. Mondanivalónkat úgy közöljük, hogy ne jelenjenek meg az előítéletek, mert így elveszíthetjük annak a lehetőségét, hogy megfelelő szakemberhez forduljon. Sajnos a pszichés problémákhoz a mai napig előítéletek kapcsolódnak" – válaszolt kérdésünkre szakértőnk.