Közlekedési balesete ügyében megtartják Stohl András második tárgyalását, ahol várhatóan ítéletet is hoznak. Ügyvédje nem akart a tárgyalás előtt nyilatkozni, de a színész elejtett mondatából az sejthető, hogy felfüggesztett szabadságvesztéssel lenne elégedett.

A december 14-i tárgyalás után március 31-én, csütörtökön tartják Stohl András közlekedési balesetének ügyében a második tárgyalási napot. Az első tárgyaláson még nem álltak rendelkezésre a szakértői vélemények, ezeket valószínűleg a második napon ismertetik, de kérdéses, hogy a baleset egyik sérültje K. Pál meg tud-e jelenni a bíróságon. Ha megjelenik, akkor valószínűleg az ő meghallgatása is hátra van még.

Stohl egy korábbi nyilatkozata szerint bízik abban, hogy a mostani tárgyalási napon ítéletet is hoznak majd. Korábban bűnösnek vallotta magát, a Fókusznak elejtett mondata alapján úgy tűnik, azzal lenne megelégedve, ha a bíró felfüggesztett szabadságvesztésre ítélné.

Ügyvédje nem akart a tárgyalás előtt nyilatkozni, így nem tudni, hogy a két tárgyalás özött voltak-e próbálkozások a sérültek kártalanítására. Az első tárgyalás előtt Stohl András próbálta kártalanítani a sérültet és lányát, de nem járt sikerrel, nem fogadták a közeledését. A sikeres kártalanítás javíthatná Stohl esélyeit.

2,23 ezrelék véralkohol, egy súlyos sérült, elterelt kokainügy

* Stohl véralkoholkoncentrációja a baleset idején: 2,15 - 2,23 ezrelék között, ami közepes fokú alkoholos befolyásoltságnak minősül

* Útban Fót felé kokaint is fogyasztott

* A Subaru Forester sebessége a baleset előtt: 115-120 kilométer/óra (az adott útszakaszon a megengedett sebesség 90 kilométer/óra)

* Közelekedési körülmények a baleset idején: szürkületi látási viszonyok, borult idő, száraz úttest

* Az ütközések leírása: Stohl Fót lakott területén kívül a 2012-es főúton a záróvonalat átlépve áttér a menetirány szerinti bal oldalra, majd nekiütközik a K. Pál által vezetett, szabályosan közlekedő Citroen Berlingónak (a kocsi utasa még K. Ibolya). A Citroen az árokba csúszik, miközben Stohl 51-54 kilométeres sebességre lassult Subaruja továbbsodródik, és nekiütközik a Citroen mögött szabályosan közlekedő Skoda Fabiának (az autót T. Tibor vezeti, utasai Sz. László, N. Tibor, S. Lilla és H. Bernadett).

* Sérülések:

- K. Pál: combcsont-törés - 8 napon túl gyógyuló sérülés

- K. Ibolya: mellkasi sérülések és kézsérülések - 8 napon belül gyógyuló sérülés

- H. Bernadett és S. Lilla: agyrázkódás - 8 napon belül gyógyüló sérülések

A vádirat szerint egyelőre nem tisztázott, hogy K. Pál sérülése nem minősül-e maradandónak.

Forrás: Velvet, vádirat

Ronthatják viszont a szakértői vélemények, amelyek eredményeit egyelőre nem ismerni. Egy orvos- és egy kábítószer-szakértői vélemény várható a tárgyaláson. Az orvosszakértő azt vizsgálta, hogy K. Pál sérülései maradandóak-e, a kábítószer szakértő pedig azt, hogy Stohl az ütközés pillanatában bódult állapotban volt-e, vagyis hogy drog hatása alatt állt-e vagy csak egyszerűen részeg volt .

A színész a bírói döntéstől függően akár 1,5 év letöltendő fegyház- vagy börtönbüntetést is kaphat.

Az első tárgyalási napon több komikus elem is feldobta a hangulatot, például egy hányás, aminek alig találták meg a tulajdonosát, valamint az, hogy Stohl András pontosan kitől és milyen körülmények között kért cigarettát. Arról nem is beszélve, hogy az egyik tanú azt mondta, olyan részeg embert, mint Stohl korábban még sosem látott, pedig pultosként dolgozott.

A második tárgyalási nap valószínűleg nem bővelkedik majd ilyen izgalmakban, de a végkimenetel szempontjából sokkal fontosabb lehet, kiderül, hogy Stohl András hónapokon át tartó megbánása elég volt-e ahhoz, hogy felfüggesztett szabadságvesztést kapjon.