Tagadja a pornós karrierjét illető feltételezéseket, és méltatlannak tartja a róla publikált képeket Galgóczi Nikolett, azaz Éden Nikol. Alteregója azonban remekül szórakozik, ha vibrátor akad a kezébe, és egyéb gazságokra is képes. Nicki Cummingsnak hívják.

Csütörtöki cikkünk megjelenése után felháborodott hangú kommentekben védte meg magát Éden Nikol, vagyis Galgóczi Nikolett. Az Éden Hotel egykori versenyzője csak három napot töltött adásban, de az is eseménydús volt, ez, illetve a közzétett fotók pedig sok olvasónkat szólásra késztették. Csakúgy, mint interjúalanyunkat.

Mint Galgóczi elmondta, borzasztóan zavarja, hogy a megjelent képeken nem úgy néz ki, mint valójában. „Komolyan mondom, botrány, nem is vagyok annyira ronda. De ezekre a képekre én is ezt mondanám, persze. Csak én nem így nézek ki” – foglalta össze a probléma első részét. Azért, hogy tisztázza, pontosan hogyan is néz ki, Éden Nikol küldött néhány fotót arról, hogyan is fest valójában. Ezek a galériában megtekinthetők.

Akadt azonban más konfliktus is: egyik-másik kommentelő több linkkel próbálta bizonyítani, hogy a lány nemcsak sztriptízel, hanem pornózik is. Galgóczi ezt határozottan tagadta, és nem is kívánt semmit hozzáfűzni a témához, csupán annyit, hogy a CKM-nek fotózták már egyszer, és az a lány különben sem hasonlít rá. Kérdésünkre, hogy tesz-e ezek után feljelentést azok ellen, akik mégis ezzel rágalmazzák, csupán annyit mondott: lehet, hogy kideríti, kik voltak azok.

Nem csoda, hogy rávetült a pornózás gyanúja: egy hozzá elképesztően hasonlító fiatal, szőke hölgy tevékenykedik a felnőttfilmes szakmában, ráadásul a Nicky Galgócziként facebookozó sztriptízeshez nagyon hasonló, Nicki Cummings művésznéven.

A hölgy – vigyázat, 18+-os linkek következnek! – több helyütt is szerepel a pornószínészeket nyilvántartó oldalakon, igaz, azzal a megjelöléssel, hogy „soft solo” és „hard solo” jelenetekben látható, vagyis önmagát izgatva izgatja nézőit. Egy videó is is hozzájárul munkássága örök mementójához, ez a bepisilős-erotikus műfajba sorolható, ezt se nézzék se kiskorúak, se érzékeny gyomrúak . Egy másik videó, szintén erősen pornográf, pisilés nélküli önaktust mutat be.

Az online fellelhető leírások és felvételek alapján elmondható: mindkét lány szőke, van egy kis bőrhiba az orruk alatt, nagy a mellük, és a szexiparból élnek. Igaz, Galgóczi Nikolett csak sztriptízel, Nicky Cummings azonban pornózik.