Az RTL Klubbal kötött színlelt szerződést is vizsgálták a pénzügyi nyomozók a Gáspár Győző és neje ellen adócsalás miatt indult büntetőeljárásban. A tévécsatorna visszautasította a sajtóban megjelent vádakat, Győzike pedig azt fontolgatja, hogy jogi lépéseket tesz az ügyészséggel szemben a vádemelésről kiadott közlemény miatt.

Gáspár Győző és felesége ellen vádat emelt a Salgótarjáni Városi Ügyészség adócsalás és magánokirat-hamisítás miatt. A vádirat szerint Győzike és Gáspár Bea 22,2 millió forintos kárt okozott az államnak azzal, hogy kijátszották a személyi jövedelemadó-fizetési kötelezettséget. A vádirat szerint 2005-ben és 2006-ban okoztak kárt a költségvetésnek – ekkor futott az RTL Klubon a házaspár sokáig nagy nézettségű műsora, a Győzike Show.

Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivője az MTI-nek elmondta: a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyi nyomozói azért vizsgálták a két televíziós személyiség ügyét, mivel azok nem szerepeltették adóbevallásukban a közismert médiatevékenységet, illetve annak személyes jövedelmét.

A Velvet értesülései szerint az ügyben több, RTL Klubhoz köthető személyt is kihallgattak.

A távirati iroda jelentése szerint az ügy harmadrendű vádlottja bűnsegédként B. A.: a házaspár az ő vállalkozásának közvetítésével vett fel a honoráriumot a csatornával kötött színlelt szerződés alapján.

"Annyit tudok mondani a vádirat ismeretében, hogy tanúként kívánja kihallgattatni az ügyészség a bíróságon majd az RTL Klub néhány alkalmazottját – nyilatkozta a Velvetnek dr. Bóna Gyula, Nógrád megyei főügyészhelyettes, amikor az MTI-hírben említett színlelt szerződés vizsgálatának körülményeiről kérdeztük. – Nyilván a nyomozás során is sor került kihallgatásokra. A vádiratban a bizonyítékok felsorolása között szerepel, hogy a tanúvállomásokkal is bizonyítja a salgótarjáni ügyészség a bűncselekmény elkövetését."

Mint megtudtuk, három tanú kihallgatását indítványozták, de a tanúk kérték, hogy az adataikat titkosan kezeljék.

A Velvetnek a Győzike Show egyik készítője, Hermann Péter elmondta, ő csak kreatív producerként dolgozott a műsorban. Szerinte ez azért fontos, mert ez nem a szó klasszikus értelmében vett producerkedést jelenti, ahova az anyagiakkal, bérekkel kapcsolatos ügyek tartoznak, hanem a műsor kreatív megvalósítását "az első csavartól az utolsóig".

Az RTL Klub a Velvet érdeklődésére után kiadott közleményében leszögezte: minden tekintetben jogszerűen jártak el, és a csatorna nem kötött semmilyen színlelt szerződést.

"Az RTL Klub a jogszabályoknak mindenben megfelelő szerződést kötött azon ügynökséggel, ...[amely] ... kizárólagosan és korlátlanul jogosult volt a Gáspár család nyilvános televíziós fellépéseit, szerepléseit szervezni és felhatalmazásuk alapján a nevükben és képviseletükben eljárva televíziós szerepléseikkel kapcsolatosan tárgyalni, jognyilatkozatokat tenni, a nevükben jogokat szerezni és kötelezettségeket vállalni, szerződést kötni és aki garantálta azt is, hogy jogtisztán közvetíti ki az RTL Klubnak a Gáspár családot" – olvasható a csatorna közleményében.

A RTL Klub emlékeztetett arra, hogy dolgozóikat csak tanúként hallgatták meg, és a csatorna részéről mindent rendben találtak. A közleményben hangsúlyozták, hogy a csatorna – a sajtóbeli híradásokkal ellentétben – nem kötött színlelt szerződést.

Az ügyről Gáspár Győző nem, csak az ügyvédje nyilatkozott a Velvetnek. Monori Levente Márk leszögezte: rendkívül sajnálatosnak tartja, amiért az ügyészség így tájékoztatta a közvéleményt a vádemelés tényéről. Az ügyfelét megillető ártatlanság vélelmére hivatkozó ügyvéd szerint a kérdéses szerződés színlelt jellegéről a polgári bíróságnak kell állást foglalnia, ilyen ítélet azonban még nem született.

Az ügyészség eljárását határozottan bíráló ügyvéd közölte: Gáspár Győző fontolgatja, hogy megtegye a szükséges jogi lépéseket a közlemény miatt.

Az elkövetők a csalásért 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztést kaphatnak, hiába fizetett ki Gáspár Győző 2010 májusáig csaknem 3 millió forintot. Az ügyet a Salgótarjáni Városi Bíróság tárgyalja majd.

A Gáspár-családnak sokadszorra gyűlik meg a baja a különféle hatóságokkal. Győzikéék hosszú évek óta szerepelnek az adóhivatal az adóslistáján, amiért több mint tízmillió forinttal tartoznak az államnak. Legutóbb két hónappal ezelőtt szerepeltek a Nemzeti Adó-és Vámhivatal frissített nyilvántartásában. Legutóbb pedig éppen megszüntettek egy nyomozást a pánikbeteg Gáspár Győző ellen cserbenhagyásos gázolás gyanúja miatt.