A 18-at még be sem töltött, az utóbbi időben tinikurvát játszó Taylor Momsen most Barcelonában verte ki a biztosítékot, jó szokása szerint ugyanis ismét szigszalaggal leragasztott mellbimbókkal állt színpadra, majd melltartóra vetkőzött tinikorú rajongóival csapott szoftpornós leszbishow-t. Ha így folytatja, hamarosan lecsap az egykori Gossip Girlre az Aggódó és Dühödt Szülők Internacionáléja.

Taylor Momsennek, a Gossip Girl című tinisorozat egykokri színésznőjének ismét sikerült sokkolnia jónéhány aggódó szülőt viselkedésével. A 18. évét alulról súroló énekesnő kemény show-t adott elő csütörtökön este Barcelonában. Hasonló korú lányokkal kezdett túlfűtötten erotikus táncba, persze mindenki szigorúan melltartóra vetkőzve, őt kivéve. Rajta ugyanis az se volt.

Felrántotta, megmutatta

Momsen a katalán város Razzmatazz nevű klubjában lépett fel aznap este The Pretty Reckless nevű zenekarával. A koncert egy pontján színpadra hívott pár rajongót, akik nem vártak sokat, hamar lekapták a felsőjüket. Maga Momsen is felrántotta ruháját, így kiderült, aktuális fellépőcucca alatt ismét szigetelőszalagot visel melltartó helyett - számolt be róla gazdag képanyaggal a Daily Mail.

A lap szerint nem fér hozzá kétség, hogy az ilyesféle show-k és tinisztárok mennyire rossz példát mutatnak a fiataloknak - ami ellen jó pár ország kormánya küzd. A konzervatív-liberális demokrata brit kormány az olyanoktól is a falra mászik lassan, mint a túlzottan szexuális töltetűnek ítélt  Katy Perry- vagy Nicole Scherzinger-dalok - vélekedik a Mail.

A Beatles-fan Taylor Momsennek nem ez volt az első balhéja kihívó viselkedése miatt. Lépett már fel melltartó nélkül és szigszalaggal leragasztott mellekkel is. Természetesen ő ezt nem tartja durvának (bár legalább követendőnek sem), és stylistja menesztését is azzal indokolta, hogy nem hagyott neki kellő szabadságot az öltözködésben, és mássá alakította, mint amilyen az egyénisége. Azért bárhogy is próbálkozik, a szigorú amerikai jogszabályok miatt még évekig nem villanthat legálisan egy olyan igazit, mint a nagyok.