Miniruhás csajok, köztük egy Playmate és egy szépségkirálynő, vonultak a Deák Ferenc térre, hogy azért tüntessenek, hogy őket is vigyék el a Global Partyba, ahova 900 ezer forint a belépő. Az egész meglehetősen bizarr, mert ugye reklámnak kétségtelenül reklám, viszont őrülten kurvás és megalázó is, hogy lányok azért picsognak, hogy valaki nyúljon a hónuk alá, és perkálja ki a belépőt. Hibátlanul játszik rá arra sztereotípiára, hogy bizonyos picsáknak minden buliban ott kell lenniük, kerül amibe kerül.

Az Andrássy út és a Bajcsy-Zsilinszky sarkán találkoztak reggel kilenckor a lányok. Elvileg azért jöttek, hogy habzó szájjal követeljék, hogy vigyék el őket is a rohadt drága Global Partyra, ebből viszont nem sok látszott. Csendes várakozás, és eligazítás után megkapták a rendkívül szerencsétlen transzparenseiket, amikre teljesen nyilvánvaló reklámszövegeket, és butuska kérdéseket írtak fel, és elkezdődött az esemény. A lányok tettek egy kört a zebrákon, közben hébe-hóba megálltak a kocsisok előtt, hogy megmutassák nekik is a táblát. A legnagyobb veszélyben egyébként egy kamerás volt, akire néhány méterről rádudáltak.

Aztán ahogy körbe értek, felbukkant egy lecsúszott alkesznek tűnő fiatal srác, aki kiabálni kezdett a lányokkal, hogy itt is bulizhatnak, aztán kitépte a kezükből a táblákat, és futott velük egy darabig. Néhány méter után aztán vissza is fordult és kötelességtudóan vissza is adogatta a lányoknak a transzparenseket, a szervezőnek pedig megjegyezte, hogy ilyen jó csajokkal még nem dolgoztak együtt. Aztán a szervező elment a közeli kávézóba, hogy felváltsa a pénzét, hogy ki tudja fizetni. Az a pillanat egyébként, amikor a csoportképhez összeállt lányok előtt letolta a nadrágját, kétségtelenül vicces volt, és összefoglalta a mi véleményünket is a buliról meg a körülötte alakuló felhajtásról.

A történet röviden valami olyasmi, legalábbis, ahogy helyszínen elmagyarázták nekünk, hogy a Symbol - ahol ugye a partit tartják majd – megegyezett a csajokkal, hogyha megcsinálják ezt az akciót, akkor bemehetnek a buliba. Budai Zsuzsit, a lányok megbízott szóvivőjét viszont úgy tűnik, nem értesítették erről, mert tagadta, hogy bármilyen megegyezés lett volna. Cserébe viszont egy levegővel elmondta, hogy hány országban rendezik meg a partit, és ismertette a lebonyolítását is, amire mi annyira már nem figyeltünk. A 2009-es Miss Universe Hungary győztese, aki sírva fakadt, amikor megtudta, hogy pornósnak akarják, végül sejtelmesen azt mondta, hogy remélhetőleg bejutnak a Global Partyra. "Drágább, mint az Operabál. Hogy mi lesz ott."

Az ötlet, ahogy ezt egy kicsit elbizonytalanodva mondta, nyilván az övék volt. Szeretnének bejutni és kész. "Szerintem mindenki kíváncsi, hogy egy ilyen elit buli hogyan zajlik, milyen műsor van, milyen menüt állítanak össze, mert olyan ételek máshol biztos nem lesznek" - mondta a Velvetnek. A programot egyébként lehet előre tudni, Edvin Marton hegedül, Hooligans Endi dobol, Kapocs Zsóka beszélni fog, Rakonczai Viktor, aki ugye zeneszerző, megjósolhatatlan, hogy milyen remekművel fog előrukkolni. "Én szeretem a hegedűt" – nyilatkozta Budai, amikor arról kérdeztük, hogy tényleg Edvin Marton játékára akar-e vacsorázni. "Bár mondjuk Mága lehet, hogy jobb lenne. Mindegy."