Az ügyészség azt mondja, Gáspárék kértek fel új szakértőt a roma celeb adócsalási ügyében, ami azért roppant kínos, mert az új szakértő a korábbinál nagyobb adóhiányt mutatott ki, és a bíróság kiterjesztette a vádat. Gáspár ügyvédje állítja, ők nem kértek új szakvéleményt. Akárhogy is, Gáspár Győző most már hét bűncselekmény miatt áll bíróság elé.

Kiterjesztették a vádat Gáspár Győző és bűntársai ügyében. A korábban adócsalással és magánokirat-hamisítással vádolt roma celeb most csalásért és bűnsegédként elkövetett adócsalásért is vád alá került.

Gáspár Győző és felesége nem kívántak nyilatkozni, ügyvédjük azonban, Dr. Monori Levente, azt mondta, a megjelent hírekkel ellentétben szó sincs arról, hogy a védelem kért új szakértőt.  "Az sem igaz, hogy a korábbi 22,2 millió forintnál magasabb adóhiányt állapított meg az új szakértő". A védő nehezményezte, hogy nem szerepel a vádiratban, hogy milyen bizonyítékokra alapozzák a vádat, de állítása szerint erre érdemi választ nem kapott.

Dr. Bóna Gyula, a Nógrád Megyei Főügyészség szóvivőjje nem érti a problémát. "Az eredeti vádiratban két oldalon keresztül vannak felsorolva a bizonyítékok, és mivel a vád csak kiterjesztésre került, a vádirat csak kiegészült." Bóna a Velvetnek azt mondta, hogy a védelem a tárgyalás előkészítésének során, a vádirat kézhezvétele után kért új szakértőt az ügyben.

Az RTL Klub nem hibázott

Azt, hogy a védelem tartja-e magát a korábban körvonalazott stratégiához – mely szerint Gáspár Győző sosem kapta meg a Győzike show-ért járó gázsit –, nem tudni, de az biztos, hogy a vádlott 3 millió forintot már megfizetett a fennálló adóhiányából, így azt a bíróságnak enyhítő körülményként kell értékelnie.

A szövevényes ügyben, ahol Gáspár Győző mellett feleségét is megvádolták, több  RTL Klubost is tanúként hallgattak ki. Bóna szerint a csatorna nem hibázott a kifizetés során. "Az RTL Klub nem volt köteles személyi jövedelemadó-előleg levonására, mert egy gazdasági társasággal szerződött, a menedzsercégnek fizetett, így adójogilag nem minősült kifizetőnek" – nyilatkozta.

Az RTL Klub sajtóosztálya megkeresésünkre közölte: "Nem követjük Gáspár Győző perét és nem is nyújtunk jogi segítséget számára. Sajtóhírekre nem hisszük, hogy jogi álláspontot kellene megfogalmaznunk, ráadásul nem is tartozik a csatornára a dolog, így már csak ezért sem tudunk véleményt alkotni az ügyről."