Berki Krisztián a Fradi egykori kapusa, később tulajdonosa, talán megirigyelve Bochkor Gábor karrierjét, rádiós műsorvezetőnek állt.

A sok nőt megdöntő Berki a Rádió Face-en vezet reggeli műsort, ahol hol könnyedebb, hol keményebb témákról cserél eszmét. A nemrégiben rabosított üzletember kitárgyalta az anyós-meny problémákat, és a fiús anyák nehézségeit is átérezte. Leplezetlenül beszélt Damu Rolandról is, szerinte sem Damu, sem Palácsik Tímea nem került volna ilyen helyzetbe, ha a sorozatszínészt kezelik. Évekkel ezelőtt is láthatóak voltak Damu betegségének a jelei, úgy véli, segíteni kellett volna neki, akkor Palácsik Tímeának sem kellett volna átélnie azt, amit át kellett.

„Kaptam a RádióFace-nél egy lehetőséget, nagyon élvezem, mert a mert a saját személyiségjegyeimet is megmutathatom, és az emberek közvetlenül tőlem ismerhetik meg egy másik oldalamat. A rádiózás nem az én szakmám volt eddig, de úgy érzem, egy ilyen lehetőséget ki kell használnom, és passzol is a későbbi terveimhez. A kommunikációs készségem fejlődhet.”

Berkiről az utóbbi időben mindenki az találgatta, együtt van-e még Szabó Zsófival, de aztán kiderült, mégsem igazak a hírek, hogy újra összejött volna Deja Vu Zsófia és Berki Krisztián.

„Zsófival tartom a kapcsolatot, ha valaki meglátna minket, akkor előre szólok, hogy nem párkapcsolatban élünk, hanem néha találkozunk, elmegyünk moziba vagy megiszunk egy kávét, beszélgetünk egy jót, mert szeretjük egymás társaságát.” Igaz, azóta helyesbített, és úgy nyilatkozott: bármi is történhet.

Szabó Zsófia a TV2-nek adott interjújában elmondta,hogy a tetoválása, amit mindketten viselnek Berkivel, marad a helyén, egészen addig, míg olyan párja nem lesz, akit ez zavar, mert akkor hajlandó eltüntetni a múlt egy látható emlékét. Berki Krisztián viszont kitart döntése mellett. "Ez egy életre szóló tetoválás. Nem hiszem, hogy bárkinek is számadással tartoznék a múltban elkövetett dolgaimért. Úgyhogy tetszik nem tetszik, marad." A pár jó helyre varratta a tetkót, mert az ujjak belső felületén a bőrből sokkal könnyebben kikopik a tinta, mint máshonnan. Így ha nincs átüttetve időnként, még az is lehet,hogy kikopik. Lehet, hogy Berkinek ennyire örök ez a tetkó?

A rabosítási képével botrányt kavart Berki közlekedési balesete ügyében még folyik a vizsgálat, izgatottan várjuk, ki volt a hibás a cserbenhagyásos vagy nem hagyásos balesetben.