horoszkóp

Két évad, hat plasztika a Való világ után

2012.05.02. 10:34
A tendenciát nézve a legtöbb VV-s csajnak a béka segge alatt van az önértékelése, hiszen az elmúlt két évad nemcsak tele volt plasztikázott exvillalakókkal, de a műsor után is egyre többen műttetik meg valamelyik testrészüket. Eddig hatan vannak, de lesznek még többen is, az szinte biztos.

VV Zsófi

„Tisztában vagyok vele, hogy kicsi a cicim, és tehetek bármit, ezen csak műtéti úton lehet változtatni. Persze nem akarok irreálisan nagy mellet, az új méretem 75B lesz, ami éppen arányos” – nyilatkozta még a plasztikai beavatkozás előtt VV Zsófi, aki állítása szerint tizenhat éves kora óta vágyott nagyobb mellekre, és ő is kapva kapott azon a lehetőségen, hogy ingyenesen fújják fel neki.

VV Gigi csak ámult-bámult
VV Gigi csak ámult-bámult
Fotó: Szécsi István

Terve annyira nem jött be, a 280 köbcentis implantátum sokak szerint óriási a testéhez képest, ő mindenesetre elégedett.

VV Szandika

Plasztik cica kategóriában eleve szétműtötten költözött a villába Szandika: a sztriptíztáncosnak a műsor előtt már jó adag szilikonnal voltak feltöltve a mellei, és a szája is Geronazzo Mária pittyeire hajaztak.

A VV5 finálé kihelyezett közvetítésén, a Köki terminálon már új orral feszített Szandika
A VV5 finálé kihelyezett közvetítésén, a Köki terminálon már új orral feszített Szandika
Fotó: Ránki Dániel

Kiköltözése után aztán egy plasztikai sebész használta ki a lány önértékelési problémáit: ahogyan az lenni szokott, reklámért cserébe ingyenesen megcsináltathatta az orrát, amit Szandika szélesnek és turcsinak tartott.

VV Seherezádé

Kiesése után szinte azonnal plasztikai sebészhez fordult VV Seherezádé is, igaz, ő nem azért, mert elégedetlen lett volna saját magával: kiderült ugyanis, hogy az exgogós melleiben is azon a PIP betétek vannak, amik súlyos elváltozásokat, akár rákot is okozhatnak.

A hírek szerint az orvos csomót is kitapintott a vizsgálatok alkalmával, úgyhogy a műtétre sürgősen sort kellett keríteni. Ha pedig már így esett a dolog, a 310 köbcentis implantátum helyett VV Seherezádé 380-asat kért és kapott is.

VV Veronika

Szandikához hasonlóan VV Veronika is elsősorban az orra miatt volt kiborulva, úgyhogy amint alkalma nyílt rá, a mellei és a szája után azt is megcsináltatta. „Sas orrom volt, nem volt egyenes, ha profilból néztük, az orrnyergem túl vastag volt, azon vékonyítottunk, aztán az alján kicsit lelógott a bőr, úgyhogy azt is fentebb raktuk, tulajdonképpen alaposan át lett szabva.

veronika 2011 2012

Az arcom karaktere ugyan nem változott, de eltűntek azok a hibák, amik zavartak az orrommal kapcsolatban” – magyarázta a Velvetnek az exvillalakó nem sokkal a beavatkozás után, amiben a hírek szerint Cristofel keze is rendesen benne van, hiszen folyamatosan folyamatosan szidta excsaját, hogy milyen ronda.

VV Annamari

Ahhoz lépest, hogy a VV5 Furája volt az, aki feszt a természetességet hangsúlyozta a villában, ő esett át a legfeltűnőbb változáson a műsor után: műhajat és szilikont is kapott. „A mellem nem sokkal lett nagyobb, mindössze 290 köbcentis szilikon került be, nem akartam lufikat.

541355 286396768110498 157321754351334 614726 8392700 n

Most egy 75 B-s melltartót teljesen kitölt, és a 75 C-s még teljesen jó. Kinézetre és tapintásra is kezd már olyan lenni, mint bármelyik másik mell, már elmúltak a gyulladások is” – mesélte nemrégiben VV Annamari, akinek korábban már műtötték az orrát is, igaz, erre csak azért került sor, mert évekkel ezelőtt elcsapta egy busz és szilánkosra törött neki.

VV Dya

A Plázacica kategóriában bejutott explaymate a száját tartotta túl vékonynak, azért fordult orvoshoz, a beavatkozásra pedig az RTL Klub kamerái előtt került sor. „Semmiképp nem szeretném, ha már messziről feltűnne, hogy nekem meg van csináltatva, de azért látszódjon, hogy dúsabb” – magyarázta VV Dya, aki némi hiszti és némi sírás mellett kapta meg azt, amit szeretett volna.