horoszkóp

Kérjük vissza Demcsák és Tatár tahóságmentes Mokkáját!

2012.08.01. 16:32
Jobb volt a TV2 reggeli műsora, amikor egy hétig két nő vezette. Még csak szerdánál járunk, de Kárász Róbert már kétszer is ökölbe szorította a Velvet nagy, dobogó, központi szívét. Két nap után Tvrtko váltotta. Meg egy büntetőjogi szóvivő.

Két hétig Balatonfüreden forgatták a Mokkát, a második héten ráadásul Kárász Róbert és Vujity Tvrtko nélkül. A két műsorvezető, Demcsák Zsuzsa és Tatár Csilla öt napig üzembiztosan hozták stílusukat, ami előbbi esetében továbbra is a „tárgyilagos, de mély érzésű riporternő vagyok", utóbbinál pedig a bambis vonulatot jelentette. Az utolsó, pénteki forgatási napon már egyesült erővel röhögtek magukon, mondván, nemcsak furán néznek ki, de még büdösek is. Így.

“Nem mondom, hogy szépek vagyunk, de ha rád nézek, akkor kicsit jobban érzem magam” – kezdte a kedveskedést Demcsák, mire Tatár azzal reagált: "mosolyogni csak akkor tudunk, ha egymásra nézünk. Tegnap kinéztem magamnak egy ruhát, majd a hölgy, aki öltöztetett minket, azt mondta: »ne haragudjon, Csilla, de ez egy 190 centi magas, vékony nőn áll csak jól«, majd odaadta nekem ezt, és közölte,  »hát, a sárga nem a maga színe«". Utána még megállapították, hogy a kimosatlan ruhának bukéja is van, főleg, hogy nem szellőzik, ezért izzadnak benne.

Demcsák és Tatár tehát tökéletesen hozták azt a savazást, amelyet férfi műsorvezetőtársaiktól, elsősorban Kárász Róberttől szoktak megkapni. A műsor tóparti kiadásának azonban már vége, a stáb visszatért a stúdióba, és a megszokott, férfi-női párosokhoz. Kárász feltöltődött.

Hétfő: amikor Alekoszt próbálta leérvelni

Őrület, de Nagy Alekosz, a Való világ 4 győztese (aki azóta az Összeesküvők című, balsorsú realityben is megfordult, szóval aktuálisan mégis csatornaközeli celebnek számít) valaha volt legszimpatikusabb interjúját adta hétfőn. Történt ugyanis, hogy a menyasszonykergető műsorából ismerhető B. Anita öngyilkosságot kísérelt meg (még mindig kórházban van), ezért Alekoszt behívták a műsorba. Kárász arról érdeklődött, meglátogatta-e már a nőt, mire a férfi közölte: nem akart tolakodni, hiszen másfél éve nem tartják a kapcsolatot, és nem gondolná, hogy B. pont rá lenne most kíváncsi. Kárász azonban nem hagyta ennyiben a dolgot: „na jó, csak tudod, Alekosz, ezek ilyen emberi lépések, emberi gesztusok, hogy ha az ember valakit tényleg szeret, akkor az embernek belső lelki, erkölcsi kötelessége, hogy elmenjen hozzá a kórházba", véleményezett, majd a következő kérdést tette fel: „miért vagy ennyire kegyetlen? Ez kegyetlenségnek tűnik".

Kedd: amikor Szabó Zsófit nem hagyta békén

Szabó Zsófit totál hidegen hagyja Berki Krisztián létezésének ténye is, ez nem megérzés: Szabó ezt mindenfelé tudatosan közvetíti. Kárász, a nagy megfejtő azonban ezt a területet is szívesen feltárná a celeb életéből. „Amikor az ember elkezd ilyen vadul sportolni, akkor az emberek elkezdenek gondolkozni, hogy vajon miért. Túl vagy egy szerelmi... mert a Berkivel nagyon nagy szerelmetek volt nektek" – próbálta mondatfüzérré fonni gondolatmenetét, de Szabó arra kérte, hanyagolja a témát. Mit gondolnak, hanyagolta? „Mi van, megint összejöttetek?" – tette fe a kérdést.

Szerda: amikor Tvrtko váltotta le

Valószínűleg szerdán egyszerűen Vujity Hol A Fiam Tvrtko volt a soros, és nem az előző két munkanap alapján küldték pihenni Kárászt a műsorkészítők, bár azt is megértenénk. A rendkívül mély érzésű riporter a Csatáry-ügyről beszélgetett Gellért Ádám büntetőjogásszal. Mindezt Tvrtko a következő mondatokkal vezette fel. (Az elhangzott szöveghez hű idézet!) „Csatáry László háb...a háborús bűnök elkövetésével vádolt kassai gettóparancsnok, a második világháború egyik legkeretesettebb háborús bűnöséről, öööö, beszélgetünk. Jó reggelt kívánok, Gellért Ádám büntetőjogi szóv...jog.. ööö, büntetőjogász van itt velünk, jó reggelt kívánok." Eközben pedig az sms-csíkon: „boldog névnapot kutyusomnak, bogicának".