Még a celebek is beleesnek néha abba a hibába, hogy meggondolatlanul tetováltatnak, vagy végül nem azt varrják rájuk, mint amit kértek. Tóth Gabi hátán a kínai írásjelről kiderült, hogy nem a nevét jelenti, Dukai Regina csuklójáról mintha lespóroltak volna egy betűt, és tippünk szerint VV Vera tetoválása már a felkerülés előtt is hibás volt.

Kertész VV Vera a hivatalos Facebook-oldalán harangozta be, hogy mostantól egy különleges tetoválás fogja őt díszíteni. A kutyakozmetikusnak készülő ex-villalakó rúnaírással írott szöveget varratott a gerincére. Bár csak a terveket láttuk a fotókon, de tippünk szerint kapásból el van rontva, ugyanis az egyik írásjelel megtükrözték. A jelentést is próbáltuk megfejteni, de csupa mássalhangzó jött ki egymás után: "bwfkllnthjzs" Ha ön rájött, hogy mit varratott magára VV Vera, írja meg nekünk!

Ott van az a betű. Vagy nem?

A napokban fedeztük fel azt is, hogy Dukai Regina csuklóját tetoválás díszíti, ami a “hisz/higgy” felirat akar lenni angolul. A Believe szóból viszont mintha kispórolták volna a második ‘e' betűt. Megkérdeztük a modellt, hogy utólag van-e javítva a dolog, mert az 'i' és a 'v' között mintha látnánk egy vastagabb kontúrt, de Dukai szerint nincs baja a tetoválásnak. “Többen is kérdezték már, hogy el van-e rontva, de nem. Ott van az ‘e' betű az ‘i' és a ‘v' között, csak valamiért így lett megcsinálva a grafika. Nem tudom miért lett ilyen, biztos ott úgy valahogy, nem tudom” – magyarázta zavartan Dukai. A lényeg, hogy az 'e' betű ott van, csak nem látjuk.

Hazai vonalon volt már több tetoválásos baki, mert rossz szakember kezébe került a celeb, így járt Tóth Gabi is. De legalább nem az "édes savanyú" kifejezést varrták rá. “Egy kínai nyelvű felirat volt a hátamon, de mint kiderült, nem a nevem, ahogyan kértem, hanem az, hogy Peking” – magyarázta. Ezt később letakartatta egy másik tetkóval, és az énekesnő derekán most egy fecskékkel és csillagokkal körülvett mikrofon díszeleg. Hiperízléses, na.

Felvarratta, átíratta, leszedette

Hasonló korrekcióra szorult Freire Szilvi ribancrendszáma is. A szépségkirálynő először Sebestyén nevű pasija kedvéért íratta derekára a fiú nevét, de a kapcsolat nyilván nem tartott örökké, így a tetoválással kezdeni kellett valamit. Miután Freire összejött egy Szabolcs nevű pasival, átvarratta a feliratot, hogy a Szabi és én szöveget lehessen belőle kiolvasni, az új felirat közepére pedig egy pillangót is bepréseltek. A modell szakított Szabolccsal is, ezért végül leszedette a tetoválást.

Persze akadnak külföldi példák is. A legismertebb talán Johnny Depp esete: a színész Winona Ryderrel járt, mikor magára varratta a "Winona Forever" feliratot, amit szakításuk után egyszerűen átíratott “Wino forever”-re, hátha ebből már arra következtetnek az emberek, hogy ex-csaja helyett a bort szereti.