horoszkóp

A férfi, aki lerázta Dita Von Teese-t

2012.10.16. 09:08
Bradley Coopernek szép csokra gyűlt már össze celebnőkből, ezért azt is megtehette, hogy egy Los Angeles-i étteremben egyszerűen levegőnek nézte a neki még italt is küldözgető Dita Von Teese-t.

Kezdjük azt gyanítani, hogy Bradley Cooper jelenleg Hollywood legnagyobb királya. A színészként leginkább a Másnaposokból, illetve kicsit az Alias című sorozatból ismerhető 37 éves férfi 2007 óta csodás listát hozott össze a felszedett celebnőkből, ráadásul nem is egyszerű toyboy, hiszen még válogat is!

A Radar Online híre szerint a jelenleg szingliként élő börleszkmodell, Dita Von Teese adott egyértelmű jeleket, hogy felszedné a világos szemével minden bizonnyal bugyik millióit benedvesítő Coopert. A szemtanúk szerint Von Teese egy Los Angeles-i bárban nézte nagyon feltűnően a férfit, majd megunván, hogy egyáltalán nem reagál, csak a telefonjával molyol, küldött neki egy italt, de még azt sem fogadta el, sőt, bármiféle köszönés nélkül elhagyta az éttermet. “Nagyon megalázó pillanat volt ez Dita számára, nem hinném, hogy sokan lepattintották volna korábban így” – mondta a szemtanú.

Az egy dolog, hogy Dita Von Teese sem tapasztalt még ilyet korábban, de a bolygók annyira szokatlanul állhattak együtt az ominózus éjszaka, hogy valószínűleg Bradley Coopernek is ő volt az első celebnő, akit kihagyott. Zoe Saladana talán a legkisebb név az eddigi gyűjteményében, hiszen Scarlott Johanssonnal például nagyon szeretett randizni, de Jennifer Lopezzel is kavartak. Velük hivatalosan végül nem jöttek össze, bár ennyi randiból azért gyaníthatóan kikerekedett valami. Nem úgy Cameron Diazzal, akinek épp belefért Cooper a parádésan sikerült kilenc hónap - kilenc pasi projektjébe, Jennifer Aniston és René Zellweger pedig egymásnak adták a kilincset Coopernél. Az izgalmas harcból végül Zellweger jött ki győztesen, olyannyira, hogy majdnem össze is házasodtak, aztán persze mégsem, Aniston pedig annyira nem tudta elfelejteni a férfit, hogy másodszor is megpróbálta meghódítani.

Miért pont Bradley Cooper?

  • 1860
    Nagy a farka
  • 1402
    Nagyon sármos
  • 350
    Isteni stílusa lehet
  • 199
    Csodásak a filmjei

Mi egyszerűen nem tudjuk elképzelni, mi a közepesen sikeres Bradley Cooper titka, ami miatt ennyire könnyedén szedheti fel az A-kategóriás nőket. Köze lehet ahhoz, hogy hivatalosan is jóképű, bár ehhez van pár szava Ryan Gosling rajongóinak is, ráadásul saját bevallása szerint is egyszerűbb celebekkel randiznia: "Az egymásra hangolódás és a kémia lenyűgöző dolgok, és ha a másik fél is hozzászokott már a rendszeres médiaszereplésekhez, akkor az sokkal egyszerűbbé teszi a dolgot" – avatta be a világot elvárásaiba. Korábban nem volt ennyire válogatós, középiskolában ő volt az az idegesítő srác, aki mindenkit fel akart szedni.