Justin Bieber egy picit arcoskodott, hogy nehogy elkerülje az emberek figyelmét, és egy rangos díjátadón overálban és citromsárga edzőcipőben jelent meg. Bár a kanadai miniszterelnököt láthatóan nem zavarta a dolog, de sokaknál kicsapta a biztosítékot a 18 éves énekes, aki elvileg viccnek szánta az egészet.

A kanadai származású Justin Bieber valószínűleg úgy érezte, hogy nem kapott még elég figyelmet a Selena Gomezzel való szakítása, és a Palvin Barbarával való hírbehozása miatt. Hogy egy kicsit újra figyeljen rá mindenki, Kanadába utazott egy díjátadóra, hogy a kanadai miniszterelnöktől átvegyen egy rangos díjat. Persze nem ez a hír, hanem hogy mindezt egy kantáros nadrágban tette. Ezt a díjat a Gawker információi szerint egyébként azok a kanadaiak kapják meg, akik nagy eredményeket érnek el külföldön, és kicsit olyan, mint az angoloknál a lovaggá ütés. Ezért is érdekes, hogy a színpadon hányó Bieber egyáltalán nem fordított nagy gondot az öltözékére, és úgy öltözött fel, mint egy hanyag kisiskolás rosszgyerek, vagy mint Will Smith a Kalifornába jöttem című sorozatban.

Egyébként ha már lovaggá ütés: a Máltai Lovagrend elnöke elvileg még három éve lovaggá ütötte Pataky Attilát – aki mostanában inkább a világvégével foglalkozik – és bár az eseményről fotókat nem láttunk, biztosak vagyunk benne, hogy Pataky nem overálban jelent meg a ceremónián. Ugyanígy lovaggá – igaz, csak borlovaggá – ütötték a 65 éves Somló Tamást is, aki bár nem öltönyben jelent meg, de legalább nem úgy öltözött fel, mint Dennis, a komisz.

Bieber ruhaválasztása már csak azért is érdekes, mert ez a kanadai díj sokkal rangosabbnak tűnik mondjuk egy Fonogram-díjnál, de ennek ellenére még az utóbbi díjátadón is mindenki kultúráltabban nézett ki, mint a fiatal énekes. Igaz, itthon is voltak mellényúlások, mint például Tolvai Renáta gyöngyös melle, de még az is elegánsnak mondható Justin Bieber szettjével ellentétben.

Ön szerint vicces, vagy inkább bunkó volt Bieber?

Visszatérve a hétvégi díjátadóra: a kanadai miniszterelnök természetesen öltönyben volt, és nagy valószínűséggel az összes többi résztvevő is úgy öltözött fel, mint ahogy azt elvárják egy hivatalos eseményen, de Bieber ezek szerint úgy gondolta, hogy megengedheti magának a homokozóba való ruhát. Twitteréről azonban kiderült, hogy a 18 éves énekes trollkodásnak szánhatta öltözékét, csak rajta kívül senki nem nevetett. Twitterére egy fotót is posztolt outfitjéről, ami mellé odaírta: "Remélem utáljátok a ruhámat", egy másik bejegyzésében pedig ezt írja: "A miniszterelnökkel overálban találkoztam, lol." Ezek szerint ő jót mulatott. Ön szerint is vicces?

A contactmusic.com információi szerint Justin Bieber utólag pedig ki is magyarázta öltözökét, és próbált mentegetőzni, hogy miért ebben a ruhában találkozott a kanadai miniszterelnökkel: "A miniszterelnökkel közös kép egy koncert helyszínén készült, ahol aznap fellépésem volt. Ha azt várják el tőlem, hogy tartsak magamnál váltás ruhát, az nevetséges, és inkább adjanak kölcsön egy öltönyt. Az egész egy hokiarénában történt, nem az ő környezetében."