Sharon Stone az Elemi ösztönben megmutatta, mi rejlik a lábai között. Az ikonikussá vált jelenetet azóta sokan lemásolták Bálint Antóniától Nicole Kidmanen át sok-sok dögös műsorvezetőig.

Ivica Dačić szerb kormányfőt beültették a ringlispílbe, és egészen jól tűrte. A Lehetetlen Küldetés című kandikamerás showműsorban ugyanis egy csinos fiatal riporternő kérdezte  a miniszterelnököt, majd váratlanul keresztbe tett lábait szétnyitotta. Dačić döbbenten tapasztalhatta, hogy a műsorvezetőn nem volt bugyogó, el is mosolyodott egy pillanatra. A gegbe végül a riporter sült bele és elnevette magát.

Az ihlet forrásához nem kell messzire menni: Sharon Stone a filmtörténet egyik leglegendásabb jelenetét forgatta le az Elemi ösztönben, amikor szegény Michael Douglasszel és a többi nyomozóval szúr ki kihallgatása közben. Megpróbálják gyilkossággal bemószerolni, ő tagad, egy ponton pedig keresztbe tett lábait egymás mellé teszi, és puncit villant.

Tavaly decemberben tették közzé a Paperboy című film előzetesét, amiben a főszerepet Nicole Kidman kapta. Kidmannek van is egy szaftos jelenete: persze megint egy meghallgatás keretében terpeszt be ő is. Ezúttal azonban John Cusack a kihallgatott. A jelenet 1:27-nél látható.

2012 őszén egy román celebklón jelentkezett a feladatra, hogy szeméremajkait megszellőztesse. Ana Vaidát egy bárszékre ültették, meghagyva neki, hogy azonnal terpesszen, ha jót akar. Meg is tette, íme a végeredmény:

Létezik Amerikában is On The Spot című műsor, ami ez esetben egy talkshow-t jelent. Házigazdája, Mande Wilkes 2011-ben került stone-i helyzetbe, lábpozitúrát cserélt, miközben mély betekintést engedett lábai közé. A videót az artikulálni képtelen Wilkes miatt némítva ajánlott megnézni, és 1:13-ra görgetni az ominózus jelenetért. Wilkes amúgy megpróbálkozott Dél-Karolina egyik képviselői helyének elnyerésével is korábban.

Nem felejthetjük el a magyar Sharon Stone-t, Bálint Antóniát sem, akiről Marjai Judit készített fotókat még 2009-ben. Marjai a jó lábai miatt választotta Bálintot, aki szerinte bugyi nélkül pózolt, azonban sajnos elmaradt a keresztbe tett lábak széttárása. A produkció ezen kívül sikerült már korábban Madonnának, Caroline Flack angol tévés műsorvezetőnek vagy épp amerikai kolleginájának, Ann Coulternek.