A Győzike show egykori arca azt mondja, lánya, Gáspár Virág elsőáldozására reklámcélból kapták a limuzint és a ruhát is, promóciós kapcsolatai ugyanis az adóbalhé ellenére sem fordultak el tőle. Az is kiderült, hogy most már igazán bölcs emberré vált, nem foglalkozik a kommentekkel, amúgy meg visszatér, mert Gáspár Győző van, volt, lesz. Akinek meg nem tetszik, majd elkapcsol.

"Négy évig készültünk erre a napra, Virág négy évig járt római katolikus hitoktatásra, és ezután is fog járni, mint ahogy Evelin [Gáspár Győző 18 éves lánya – a szerz.] is. Mi tényleg hiszünk ebben, ez a vallásunk" – beszélt tízéves lánya, Gáspár Virág május 5-i elsőáldozásáról a Velvetnek Gáspár Győző. A Blikk szerint nagy hepaj volt Salgótarjánban: Gáspár Virágot limuzin szállította a templomba, aztán fejedelmi lakoma is volt, holott, ugye, az adócsalási ügy idején az a hír járta, rosszul megy a soruk. Az elsőfokú, felfüggesztett börtönnel járó ítélet előtt Gáspárék már visszafizettek 8,6 millió forintot, majd az ítélet után állítólag még 7,9 millió forintot az összesen 22,2 millió forintos adótartozásból, mostanra pedig állítólag már a teljes összeget nullázták, legalábbis ezt állítja Gáspár (állítását a Nemzeti Adó- és Vámhivatal még nem erősítette meg), aki nejével áprilisban még fent volt az adóslistán. Ugyanakkor azt is mondja, Gáspár Virág elsőáldozása nem volt azért olyan költséges, mint amilyennek tűnik. "Tizenketten voltunk, nem ötszázan. A limuzint is kaptuk, Virág ruháját is kaptuk. A torta, az ebéd meg az italok pénzbe kerültek, de így sem költöttünk ötvenezer forintnál többet."

A tesztautók is megmaradtak

Azon kicsit felhúzta magát, hogy már megint a pénztárcája vált érdekessé, de azért az adóügye után ez nem olyan meglepő. "Borzasztóak az emberek, hogy azon hőbörögnek, hogy megünnepeltük Virág elsőáldozását. Az, hogy nekik nincsenek kapcsolataik, meg protekciójuk, meg nem kapnak mindent ingyen, az engem hol érdekel?" – fogalmazta meg véleményét Gáspár Győző. Azt mondja, kapcsolatai az adócsalási ügye ellenére megmaradtak, a promóciók sem vesztek el: továbbra is ingyen öltöztetik Gáspár Virágot, a nejét, ő pedig még mindig kap tesztautókat.

"A pénzre visszatérve meg: befizettem a tartozást? Be. Másokkal ellentétben példát mutattam. Én befizettem az államkasszába, hogy ott legyen. Befizettem, mert már untam azt, hogy mindenki engem támad" – mondta Gáspár, majd amikor emlékeztettük, hogy a befizetés már a vádemelés, illetve az ítélet után történt, nem pedig előtte, azt felelte: más azután sem fizeti be a több százmilliós tartozását. "És még azt is elárulom, hogy ősszel olyan műsorral jövök vissza az egyik kereskedelmi csatornán, hogy az emberek le lesznek döbbenve. Gáspár Győző van, volt, lesz. Akinek meg nem tetszik, váltson csatornát" – tromfolta meg az eddigieket, majd hozzátette, eddig is dolgozott, de hogy mit, azt nem osztja meg a közzel.

Pénz? Nem kell

Nade a lényeg nem is ez, hanem az, amit három hónapja értett meg Gáspár. "Végigmentem egy olyan dolgon, ami nem publikus, de ez megtanította azt, hogy nem kell az emberek véleményével foglalkozni. Család? Legfontosabb. Egészség? Legfontosabb. Siker? Nem számít. Pénz? Nem kell. Csillogás? Nem kell. A legfontosabb az, hogy a családod meglegyen, a lelki békéd meglegyen, a szüleiddel rendben legyen a kapcsolat, és ezek után az már csak hab a tortán, hogyha sikeres vagy és népszerű. Csak én ezt 2005-ben megcseréltem, nekem mindenem volt a siker, és mindenem volt a szereplés" – tanított Gáspár Győző. Hozzátette: óriási élmény volt kismenyasszonyként látni a lányát: "Ez nekem fantasztikus érzés volt, ahogy az is, hogy én olvashattam el a szent leckét. Ennél nagyobb élmény nincs. Akkor meg miről beszélünk?"