Bálint Antóniához hasonlóan az x-faktoros Vastag Csaba és Mészáros Árpád Zsolt musicalszínész is bukott pénzt abban a hálózatépítő vállalkozásban, amiről a napokban kiderült: jogtalanul dobott piacra kötvényeket. A hírek szerint Pataky Attila, VV Béci és Fésűs Nelly is MLM-mel szerez mellékest, de nem ezzel a céggel.

Multi-level marketing

A multilevel marketing-rendszer lényege, hogy az értékesítés a vállalattal alvállalkozói szerződésben lévő értékesítők vagy hálózatépítők által történik, személyes fogyasztás ill. az ismerősök felé történő ajánlás által. Az értékesítést lényegében a független termékforgalmazókból álló, többszintű érdekeltségi viszonyok alapján épülő hálózat végzi, mely a terméket vagy szolgáltatást közvetlenül, direkt módon juttatja el a fogyasztókhoz.

Forrás: Wikipedia

Rákos megbetegedése után ismerkedett meg az étrendkiegészítőkkel a nemrég idegösszeomláson átesett musicalszínész, Mészáros Árpád Zsolt, így talált rá később arra a vitaminkapszulákat forgalmazó cégre, amiről a napokban kiderült, Bálint Antónia és Vastag Csaba is a károsultjai között van – mondta Mészáros a TV2 Tények Reggel című műsorában csütörtökön. A hálózatépítő cég ellen csődeljárás van folyamatban, és a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete is vizsgálódik náluk, miután kiderült, hogy jogtalanul bocsátottak eladásra kötvényeket. A kötvényekből Bálint Antónia egykori szépségkirálynő is vásárolt sokadmagával együtt, körülbelül százezer forint értékben. El is veszítette a pénzét.

VV Béci is belevágott az MLM-be

Az X-faktoros Vastag menedzsere a Borsnak azt mondta, az énekes csak kisebb összeggel váltotta meg a tagságát, amúgy meg tanult az esetből, és már rég túllépett rajta. A lap úgy tudja, a Nagy Duett győztesét, Cseke Katinka sorozatszereplőt is megpróbálták behúzni a bizniszbe, de ő gyanút fogott és visszalépett. Az Irigy Hónaljmirigyből ismert Sipos testvérek azonban állítólag nem.

Előző év őszén a Való világ 4-ből ismert VV Young G Béciről derült ki, hogy az egyik multi-level marketing cég tagja lett. A múlt héten apává lett Rácz Béla a Velvet akkor azt mondta, azért fogott bele, mert a cég egyik termékétől úgy rendbe jött az egyik ismerőse, hogy ihaj. Na meg úgy hallotta, sok pénz van benne. "Ha ezeknek az embereknek sikerült, akkor nekem is sikerülhet, tök jó lenne több lábon állni. Két hete kezdtem el, még csak négy-öt megbízható ember van nálam" – fogalmazott akkor, és egyúttal azt is elmondta, az üzletben a Való világ 2-ből ismert Péter is részt vesz, és állítólag akkora mentor, hogy húha.

A Bors informácói szerint korábban a válófélben lévő Rékasi Károly és neje, Détár Enikő is foglalkozott hálózatépítéssel, és úgy hírlik, a színész a sorozatot is felhasználta a sorozat népszerűsítéséhez. 2010-ben ugyanis több alkalommal felbukkant a háttérben egy-egy Aloe vera-alapú termék, és hát Rékasi pont ilyennel foglalkozott.

Kósa L. Adolf 12 éve csinálja, neki bejött

Az egykori rádiós és tévés műsorvezetőnek, Kósa L. Adolfnak bejött az MLM. "Nekem mázlim volt, hogy gyorsan megtaláltam azt, ami az értékrendem szerint való tevékenység és az eredményét tekintve is olyan, ami kielégítő számomra. 12 évvel ezelőtt akkor még egy egyszerű, a szó lehető legklasszikusabban értelmezett MLM-rendszert találtam meg, amiben kitanulva az alapokat, viszonylag kmolyan eredményeket lehet viszonylag gyorsan elérni és ez pénzbelileg is megmutatkozik" – beszélt a váltásról a Blikk TV-nek Kósa L., akinek tényleg jól mehet, mert nemrég tért haza négy hónapig tartó nászútjáról.

Hálózatépítésből szedte meg magát a Baby Sisters egykori énekesnője, Hertelendy Klára is. A PofiMLM.com-on található információk szerint Hertelendy tíz éve találkozott ezzel a műfajjal, rögtön azonosult is vele, és hamar vezetői szintet ért el az egyik legnagyobb hazai vállalkozásban. "Hatalmas jogdíjas csapatot épített, majd hamar a cég toplistás vezetője lett, teljesítve számos ösztönző programot. MLM-vállalkozásából származó jövedelméből sikerült megvalósítania azt az életstílust, amiről mindig is álmodott: passzív jövedelmek, minőségi élet, szabadság. Azóta is a hálózatépítés a fő profilja. Emellett Fittler Diánával megalapították az MLM Lapkiadó Kft.-t, és együtt szerkesztik az MLM Magazint."

A Bors úgy tudja, Pataky Attila is foglalkozik hálózatépítéssel, a céghez még volt nejével csatlakozott. Információik szerint az Edda énekese Aloe verás termékekkel foglalkozik, és előző év szeptemberben assistant manager szinten állt a cégnél, amivel havi kétmillió forintnyi forgalom esetén háromszázezer forintot is kereshet havonta. Fésűs Nelly is rendszeresen jut extra bevételhez üzletkötőként. "A hálózatépítés ma pejoratív színezettel bír, és mindenkinek viszket a tenyere, ha meghallja ezt a szót. Én azért csatlakoztam, mert a termékek egészségesek és kielégítik az igényeimet" – mondta a színésznő korábban a Borsnak.