A playmate nem vetkőzik többé, inkább fitneszmodellkedik helyette, de azt sem itthon. Nem fog neki hiányozni ez a műfaj, hiszen már mindent elért.

“Ez az utolsó aktfotózásom, ezek után fitneszmodell-versenyzőként építem tovább karrieremet, amiben egy amerikai cég támogatást is nyújt. Én leszek a cég arca. Komolyabb lehetőségnek érzem ezt, eddig tartott a playmate-korszak, jó továbblépni” – mondta a Velvetnek az Éden Hotelt is megjárt Fekete Tünde, aki utoljára még azért megmutatta meztelen testét a Playboy júniusi számában. Rögzítsük ezt a képet, mert a továbbiakban már csak ruhában láthatjuk. A 28 éves Fekete azért is érzi időszerűnek a pályamódosítást, mert nincsenek megmásznivaló csúcsok előtte. “8 éve csinálom ezt, amit a modellszakmában lehet, azt teljesítettem. Állandóan külföldön voltam, legutóbb az indonéz FHM-nek készítettünk anyagot. Továbbra is modellkedek, de a fitnesznél már nem nézik jó szemmel az aktot.”

A glammodellnek azért annyira nem változik meg az életmódja, mivel már akkor is folyamatosan foglalkozott izomzatával, amikor ez nem volt külön elvárás. “Sokkal komolyabban be kell tartanom a diétámat és az edzéseket. Egy alkalom három óra, verseny előtt pedig több. Egy hónap múlva versenyzek először, szeptemberben pedig az Arnold Classicon indulok Amerikában” – mesélt jövőjéről.

Az utolsó aktképei Thaiföldön készültek, direkt az ő kérésére. “Egzotikus arcom van, és úgy szerettem volna, hogy a búcsúanyag nem stúdióban, hanem egzotikus országban készül. Megpróbáltuk bemutatni a hely sokszínűségét is, sok helyszínen, még lakatlan szigeten is fotóztunk. A kiegészítőket is helyben vettük meg – már amennyi kellett. Magamból akartam még többet megmutatni, ez az első külföldön készült anyagom, és abszolút az én terveim alapján készült, pontosan úgy is sikerültek a képek, ahogy szerettem volna.”

A magyar Playmate of the Year 2012 harmadik helyezettje nem levetett teherként gondol ezekre a fotózásokra, hiszen korábban is megválogathatta, mit vállal el. “Amint úgy éreztem, hogy valami nem a személyiségemet tükrözi, nemet mondtam. Most a fotós is rámbízta a dolgokat, hiszen mögöttem van nyolc év” – elmúltnyolcévezett kicsit a playmate, aki hosszú távon úgy képzeli el az életét, hogy pókerezni fog, esetleg HR-esként helyezkedik el.