Itthon valamiért a rettenetes Szívek szállodája címet kapta a hét évadot megélt Gilmore Girls, aminek 2007-ben lett vége, de azóta is folyamatosan ismétlik a tévécsatornák. Bár a magyar cím sokakat elborzaszthat, a Gilmore Girlst mégis rengetegen szeretik, még a pasik is, ugyanis szerepel benne Lauren Graham, a MILF-ek MILF-je. Graham azon túl, hogy még mindig jól néz ki, a sorozat vége óta írt egy nem túl ígéretes könyvet, a lányát alakító Alexis Bledel pedig már többször is megmutatta magát igencsak kevés ruhában. Mégsem ők futottak be a legjobban a sorozatból.

Lauren Graham - Lorelai Gilmore

A 2000-2007 között sugárzott sorozat dögös anyukáját alakító Lauren Graham a Gilmore Girls után kapott pár szerepet, olyan kasszasikereknek nehezen nevezhető filmekben, mint például a Tapló télapó, a Gorilla bácsi, a 2006-os Evan, a minden6ó, illetve a Férjhez mész, mert azt mondtam című vígjáték. Lehet, hogy pont emiatt váltott egy kicsit inkább az írásra, és adott ki egy könyvet idén, Someday, someday, maybe (Egy nap, egy nap, talán) címmel. A könyv nagyon ötletesen egy New York-i fiatal színésznő szenvedéseiről szól. Azt nem tudni, hogy most épp kivel járt, de olyan pasijai voltak eddig, mint Tate Donovan, Conan O'Brian, illetve a Jóbarátokból ismert Matthew Perry.

Alexis Bledel - Rory Gilmore

Lauren Grahamhez hasonlóan a Roryt alakító Bledel sem ért el óriási sikereket a sorozat után. Volt egy két részből álló, cukiskodó filmje Négyen egy gatyában címmel, illetve szerepet kapott a Sin Cityben, illetve a Mad Men - Reklámőrültek című sorozatban is, de még mindig mindenki Rory Gilmore-ként ismeri őt. Egyébként nemrég eljegyezte őt a szintén a Mad Men-ben játszó Vincent Kartheise, akivel elvileg csak tavaly októberben jött össze.

Kelly Bishop - Emily Gilmore

A sorozatban Rory nagymamáját alakító Kelly Bishop egyik első szerepét a Hawaii Five-O című sorozatban kapta 32 évesen, de ő játszotta a Dirty Dancingben Baby anyját is. Korábban és azóta is leginkább csak sorozatokban játszik, most például a Bunheads-ben.

Edward Herrmann - Richard Gilmore

A Gilmore Girlsben ő játszotta Lorelai apját, illetve Rory nagyapját, és bár ezen kívül még rengeteg filmszerepe volt, mégis a legtöbben Richard Gilmore-ként elmékeznek rá. Legismertebb, Emmy-díjra is jelölt szerepét ezen kívül a Franklin D. Roosevelt életéről szóló portréfilmben kapta. De játszott az Aviátorban, az Esküdt ellenségekben és a Férjem védelmében című sorozatban is.

Scott Patterson - Luke Danes

Ő alakította azt a szerencsétlen kávézótulajt, aki hét évadon át szerette volna végre megszerezni magának Lorelai Gilmore-t. Scott Patterson a filmszerepeivel is hasonlóan szerencsétlen, ugyanis legutóbbi sorozatszerepét Az esemény című sorozatban apta, ami egy évad után be is bukott, azon kívül pedig olyan filmekben játszott, mint a kicsit sem ígéretes című Csajok, foci, buli, vagy a Fűrész 4., 5. és 6-ban.

Jared Padalecki - Dean Forester

A legnagyobb karriert talán Jared Padalecki futotta be, aki Rory első pasiját, a rettenetesen nyálas Dean-t alakította a sorozatban. Olyan nagyon sok filmben nem játszott, de a Supernatural (Odaát) című természetfeletti-, fantasy-, horror-, thriller- és drámaelemeket vegyítő sorozatban 2005 óta ő Sam Winchester, az egyik "vadász".

Milo Ventimiglia - Jess Mariano

A Rory Gilmore második nagy szerelmét alakító Milo Ventimiglia a Gilmore Girls után még próbálkozott sorozattal, ugyanis ő volt Peter Petrellia Hősökben, illetve ő volt a főszereplője a Chosen minisorozatnak is. Azon kívül viszont, hogy a Rocky Balboa című filmben ő volt játszotta Sylvester Stallone fiát, nem voltak nagy sikerei. A Tökéletes hang című tavalyi közönségkedvenc filmben például csak statiszta szerepet kapott.

Matt Czuchry - Logan Huntzberger

Matt Czuchry volt Logan Huntzberger, vagyis Rory Gilmore harmadik szerelme, akit az utolsó évad utolsó részében dobott is a főszereplő lány. Czuchry azóta csak két sorozatban, A férjem védelmében, illetve a Tiszta szívvel fociban kapott szerepeket, és nem biztos, hogy csak azért, mert nagyon hülye vezetékneve van.

Melissa McCarthy - Sookie St. James

McCarthy volt a sorozatban a szálloda kövér szakácsnője és egyben Lorelai Gilmore barátnője. Padaleckin kívül ő lett a sorozatból a legsikeresebb, azóta ugyanis már főszerepet is kapott a Személyiségtolvaj című filmben, illetve szerepelt még a 40 és annyiban, a Másnaposok harmadik részében és a Koszorúslányokban.

Keiko Agena - Lane Kim

Rory koreai barátnőjét alakító Keiko Agena 27 évesen kapta meg a 15 éves Lane Kim szerepét, azóta pedig játszott már a Doktor House-ban, a Shamelessben, de szerepet kapott a Transformers harmadik részében is.

Liza Weil - Paris Geller

Liza Weil volt Rory másik legjobb barátnője, illetve iskolai ellenfele, és ahhoz képest, hogy a színésznő azóta is rengeteg sorozatban szerepelt, többek között a Bunheadsben is, amiben Kelly Bishop is játszik, friss fotót szinte egyáltalán nem lehet róla találni a képügynökségeknél.

Sean Gunn - Kirk Gleason

Sean Gunn játszotta a Gilmore Girlsben a falu bolondját, akinek szinte minden részben más munkája volt. Először csak egy epizódszerepre szánták a sorozatban, aztán valahogy akkora sikere lett, hogy maradt. Említésre méltó szerepei nagyon nem voltak azóta, de ő is játszott a már említett Bunheads című sorozatban.

Liz Torres - Miss Patty

A Gilmore Girls kövér és kedélyes tánctanárnőjét alakító Liz Torrest csak azért tettük be válogatásunkba, mert a sorozatszínésznő Torres azóta brutálisan lefogyott.