Lúzer, menő vagy őrült a kitálaló Hujber Ferenc?

2013.07.15. 18:10
Elmondta, hogy alkohol elleni kapszulát ültettetett be a fenekébe, és azt is, hogy vette az érettségijét és másolta a szakdolgozatát. A nyitott kapcsolatokról alkotott elméletét is megosztotta, mindent azért, mert nem akar gátak, skatulyák, címkék között élni. De valójában lúzer vagy menő a 38 éves színész?

A plagizált szakdolgozattal és az érettségi vásárlással júliusban elérte a csúcspontot az őszinteségi rohamban kitört 38 éves színész, aki már áprilisban, a SuperTV2-n futó Hal a tortánban megalapozta az ámokfutást. A műsorban azt osztotta meg vacsorapartnereivel és a nézőkkel, hogy fél évvel a forgatás előtt, húsz év kitartó alkoholfogyasztás után úgy döntött: beültettet a fenekébe egy kapszulát, amitől rosszul lesz (a kombináció bizonyos esetekben halált is okozhat), ha ráiszik. Hujber akkor azt mondta, az alkohol a szakmája velejárója, és ha nem akart, akkor is ivott egy sört.

"Feri azt mondta, hogy váljunk el"

Aztán eltelt másfél hónap, és újabb erős címet hozott a napilapoknak Hujber: történt ugyanis, hogy tönkrement a 10 éve tartó nyitott házassága feleségével, Tölgyesi-Khell Cynthiával. „Ő mindenáron nyilvánosságra akarta hozni, hogy mi nyitott házasságban élünk, én pedig úgy gondoltam, hogy ez senki másra nem tartozik, csak kettőnkre. A szüleinket is nagyon megviseli ez a helyzet. Akkor Feri azt mondta, hogy váljunk el, és egy ideje már én is ezt akarom” – magyarázta az asszony a hot! magazinnak.

Habár ebből talán úgy tűnik, Hujberék házasságával a kapcsolatuk is véget ért, ez nem pont így van. A színész szerint ugyanis ez csak annyit tesz, hogy visszaadják egymás szabadságát. De azért közben együtt vannak. Június végén például Horvátországba utaztak romantikázni, amiről meg is kérdezte őket a Blikk. És ha már úgyis adódott az alkalom, Hujber ki is fejtette az elméletét a nyitott kapcsolatokról.

„Szűnjenek meg az álszent társadalmi elvárások meg a külső nyomás! Így nyugodtabban élhetünk! [...] Most van a salsakongresszus itt, Rovinjban. Négyezer ember, tánc, parti, gyönyörű emberek, és mi egymással vagyunk! A nyitott kapcsolat nem az, hogy vadászod a lehetőséget, hanem ha jön valami, nem zsigerből lezársz, hanem nyitsz, és megéled! [...] Ennél nehezebb és ennél bátrabb dolog nincs a földön, hisz kockáztatod, hogy bármikor jöhet egy izgalmasabb. Ehhez a másik olyan szintű szeretete, elfogadása és igen, tisztelete kell, amire nagyon kevesen képesek.”

Az érettségit vette, a diplomát scmittelte

Lúzer, menő vagy őrült?

Hujber tézisei már-már mélyebbek a Mariana-ároknál, és az eszelősség határait súrolják. De ezzel még nincs vége, mert aztán lépett egy olyat, ami egyszerre tűnik iszonyú menőnek és teljes elmebetegségnek. „Mi '74-esek olyan sokan voltunk, hogy a szüleim protekció nélkül csak szakmunkásképzőbe írathattak be engem. Nincs érettségim. Vennem kellett egy bizonyítványt, hogy felvételizhessek a színművészeti főiskolára. Ilyen tekintetben a diplomám érvénytelen. Régóta be akartam vallani, mert fontosnak tartom ezt is. Nem akarom, hogy egyszer, amikor majd pozícióban leszek, és rálépek valakinek a lábára, megjelenjen a hír, hogy Hujber Ferencnek hamis az érettségi bizonyítványa, és a szakdolgozata plágium. Azt szeretném, hogy tőlem tudják meg” – ezt nyilakozta Hujber Ferenc Szily Nórának egy múlt hét hétfőn megjelent interjúban. Azzal, hogy Hujber hamis érettségivel jelentkezett az egyetemre, közokirat-hamisítást követett el, ami azonban majd húsz évvel a történtek után már aligha büntethető, írta a Bors.

A Színház- és Filmművészeti Egyetem nem hagyta válasz nélkül Hujber őszinteségi akcióját: az MTI-t arról tájékoztatták, hogy kivizsgálják a plágiumgyanút. A korábban indulatosságáról ismert színész erre sem fogott szabadkozásba, helyette azt mondta, csak nevetni tud ezen, ráadásul csupa pozitív visszajelzést kapott az őszinteségéért, egyebek mellett például Fenyő Iván is gratulált neki. Az egyetem közleménye előtt a Borsnak azt magyarázta: vegyék csak el a diplomáját nyugodtan, úgysem attól jó színész. Már, ha egyáltalán az, ugye.

A szombathelyi születésű színésznek ezek után is maradt miről beszélnie: legutóbb azt közölte, hogy a házassága előtt swingerklubban is járt. A héten még nem rántott elő semmi meghökkentőt Hujber, de függetlenül attól, hogy készül-e valamire vagy megőrült, valószínűleg nem kell sokáig várni az újabb szalagcímekre.