Nagy bejelentést tett a playmate-dj: nem akar több aktfotózást vállalni a mostani Playboy-szereplés után. Metzkernek már hapsija is van, akivel köszönik, jól megvannak. A dj-től azt is megtudtuk, hogy már a fél szavannát magára tetováltatta, de nem akar ribancrendszámot.

Metzker Viki már harmadszor került a magyarországi Playboy címlapjára, "szép korona volt ez a harmadik" – fogalmazott a Velvetnek a pénteken megjelenő szám ütőkártyája. Szerinte a mostani anyag kicsit más lett, mint az eddigiek, ugyanis Viszlay Márk divatfotós készítette az anyagot, ő újonc a Playboyban, és nem is csinált sablonanyagot. A képeken látható, hogy direkt a dj-szakmára mentek rá, például a képeken egy füles lóg Metzker nyakában. "Rámentünk a vadabb stílusra, a tetoválások is hangsúlyosak lettek" – tette hozzá. A koncepcióba Metzker nem szólt bele, Viszlayt dicséri a végeredmény.

Itt a vége

"Ezt nevezném finálénak" – vallotta be Metzker, aki ezután már nem szeretne aktokat készíteni. Nagy megtiszteltetésnek és méltó befejezésnek tartja a mostani fotózást, de nem azért, mert ez összefolyna a dj-zéssel. "Ez a kettő eléggé szét lett választva, én előbb diszkóztam, mint bekerültem a Playboyba" – jelentette ki. Szerinte nem azért hívják vissza fellépni, mert meztelenül fotózták, hanem mert képes jó bulit csinálni.

És ha már fellépés: Metzker természetesen beszélt a zenei munkáiról is. Mint magyarázta, eddig főleg külföld felé tendált, David Guetta és Fedde le Grand énekesnőivel is készített már közös tracket. Dukai Reginával régóta jóban volt, "szeretem a hangját, szerintem tehetséges énekes" – mondta Metzker egyik duettpartneréről. A másik együttműködője Tolvai Reny volt, vele egy interjún haverkodtak össze, és Tolvai kereste meg őt egy dallal. Tolvairól annyit mondott, jó az angolja és vele is könnyű volt együtt dolgozni. "Én is nő vagyok, bár mindig egy fiús csajnak mondtam magam, picit temperamentumos vagyok, keményen fogom a dolgokat" – tette hozzá. Dukaival egyébként készül egy ugyanolyan stílusú dal, szeptember végén vonulnak stúdióba. Szabó Dáviddal, az X-faktor felfedezettjével pedig közös klipet is készítenek mostanság egy új dalhoz. Az eddigi számok jól futnak, tízezrek kattintják őket a Youtube-on, sok a like, fut a szekér.

Tetoválása és pasija is van

Magánéletéről nem sokat mondott, de a lényeg kiderült: foglalt a dj. "Két hónapja vagyunk együtt, jól kijövünk, nem tudom, hogy szokás ezt ilyenkor mondani" – felelte kérdésünkre. Kiderült, hogy a párja Andro szintén dj, már korábbról ismerték egymást, aztán elkísérte egy fellépésre, és összejöttek. Andro ráadásul megérti az időbeosztási gondjait (és ahogy láttuk a Facebookon, jól tudja szívatni Metzkert).

A playmate-dj tetoválásai is bővültek, múlt hét vasárnap felkerült egy antilop, ahogy ő fogalmazott: "ilyen szavannás téma" lett a vége. Metzker ugyanis imádja az állatokat – szülei kutyatenyésztők –, és direkt olyan egzotikus vadállatokat választott, amiket nagyon kedvel. "Minden nem fér fel a karomra, így maradt a leopárd és az antilop" – magyarázta, és megjegyezte, nonfiguratív minta és rendszám nincs a feneke felett. Metzker további mintái még titokszámba mennek, de a Facebookon megosztja majd a végeredményt.