A playmate-ből lett DJ annyit dolgozik, hogy nincs ideje a szakításon emészteni magát. Hétvégente külföldi szórakozóhelyeken lép fel, azt mondja, gyakorlatilag már mindenhol járt. Az elmúlt években négy klipet forgatott, a legutolsót múlt szombaton, egy New York-i énekesnő közreműködésével készítette. A vetkőzéstől egyébként továbbra sem zárkózik el, de mostanában nem volt ideje fotózásokra járni.

A Facebookon vette fel a kapcsolatot még két évvel ezelőtt Metzker Viktória egykori playmate és Lea-Lorién énekesnő, és habár már akkor megbeszélték, készítenek egy közös dalt, csak mostanra lettek kész vele teljesen. A Find a way szövegét a David Moralesszel is dolgozó énekesnő írta, ihletet a szakításából merített, magyarázta Metzker. „Ez annyiban más a tavalyi klipemhez képest, hogy több szerepet vállalok benne, mert míg tavaly két táncos volt a főszereplő, addig ebben én és Lea vagyunk azok. Színészkedni is kellett, ami nekem nem megy annyira jól, de ingereltek és húzták az agyamat, amíg aztán elérték, amit kellett.”

A turnékba temetkezik

A 2007-es Év Playmate-je a szakításáról a vőlegényével nem beszél, csak annyit mondott, rengeteget dolgozik, hétvégente folyamatosan külföldre jár turnézni, így nincs is ideje ezen gondolkodni. Egyébként meg elvan most egyedül, kapcsolatra jelen pillanatban nem igazán vágyik. Amúgy sem nagyon tudna hol ismerkedni, szórakozni nem igazán jár el, így, ha teheti, inkább otthon van, filmet néz vagy a családját látogatja meg.

Az elmúlt egy évben nemcsak a vetkőzést hanyagolta, hanem minden fotózást, olyannyira, hogy a flyerekhez használt képei is másfél-két évvel ezelőttiek. Ajánlatok ettől még vannak, csak ideje nincs az új dalok és a fellépések miatt. „Sosem felejtem el, hogy a Playboy volt az, ahonnan a modellkarrierem elindult, már ha ezt annak lehet nevezni, mert nem vagyok én topmodell, erotikus modell voltam. Mai napig nagyon jóban vagyok a csapattal, bensőséges viszonyt ápolunk, így biztos vagyok benne, hogyha felkérnének, akkor igent mondanék, persze, ha össze tudjuk egyeztetni a dolgokat” – magyarázta a Velvetnek Metzker Viki.

David Guetta énekesével is dolgozik majd

Szóval tényleg nem arról van szó, hangsúlyozta, hogy idegenkedne a vetkőzéstől, hiszen egy évvel ezelőtt még a CKM-címlapon szerepelt a 2010-es főplaymate-tel, Daniludisz Nikolettel. A 25 éves Metzker Vikitől azt is megtudtuk, hogy az elmúlt négy évben, amióta külföldön is DJ-zik, már szinte mindenhol járt, volt például Koreában, Japánban, Ausztráliában és az Egyesült Államokban is.

„Három éve az a helyzet, hogy itthon maximum két vagy három fellépést tudok bevállalni, annyira be vagyok táblázva hetekkel, akár hónapokkal előre, hogy általában már nem fér bele” – mondta. Azon túl, hogy rendszeres jár fellépni külföldre, a zenecsatornák is játsszák a számait, a tavalyi, So Amazing című dalához készült klipjét például a külföldi MTV és Viva is rendszerese leadta. Legközelebb David Guetta énekesével, Nils Masonnal dolgozik majd, azt mondja, alig várja, hogy decemberben elkezdődjön a közös munka.