horoszkóp

Mire vitték az előző X-Faktor versenyzői?

2013.09.29. 09:10
Oláh Gergő, a harmadik X-Faktor győztese rendszeresen jár fellépni, és már nincs is annyi hitel a lakásán, mint korábban, Csobot Adél pedig már begyűjtött egy díjat, és továbbra is Istenes Bencével jár. Megnéztük, mi történt az előző X-Faktor ismertebb szereplőivel. Zámbó Krisztián például Fásy Ádámékkal jár haknizni.

Bár felvetettük, hogy nem lenne nagy baj, ha 2013-ban véget érne az X-Faktor, naná, hogy újra képernyőre tűzte az RTL Klub, pedig a helyzet az, hogy a trash-be fordult tehetségkutató az első évad után földbe állt. A színvonala fokozatosan zuhant, az énekesekre sem azért emlékszünk – ha egyáltalán emlékszünk –, mert elképesztő adottságaik voltak, hanem, mert gyakran bedobálták a nevüket a bulvárba. Megnéztük, mire vitték a legismertebb tavalyi versenyzők.

Oláh Gergő meghízott, Csobot Adél díjat kapott

A tavalyi évadot a nógrádi, kétgyerekes Oláh Gergő nyerte meg, míg a második helyen Antal Tímea, a harmadikon pedig Csobot Adél végzett. Oláh még tavasszal megjelentette első lemezét, nyáron pedig egykori mentora, Geszti Péter, pontosabban a Gringó sztár egyik számában közreműködött. A hírek szerint rendszeresen jár fellépésekre, igaz, olyan is előfordult, hogy érdeklődés hiányában elmaradt egy koncertje. Az X-Faktor győztese a verseny óta plusz tíz kilót kapott magára, az pedig a Fókusz Pluszból derült ki nemrég, hogy a nyereményének nagy részét a családjára költötte. A verseny óta Oláh a jogsiját is megszerezte, sikerült is hamar bekerülnie a hírekbe azzal, hogy rokkanthelyen, illetve mozgássérültkártyával parkolt – állítólag szabályosan. A Facebook-oldalát több mint 70 ezren lájkolták.

Habár a második helyen a Csobot Adélhoz hasonlóan erdélyi származású Antal Tímea végzett, a bronzérmes énekesnőről sokal többet hallani, amiben valószínűleg azért az is nagy szerepet játszik, hogy a szvingénekesnő Istenes Bence műsorvezetővel jár. Antalról, aki korábban a konkurenciánál is próbálkozott, a műsor óta annyit tudni, hogy az RTLII-n futott Szombat esti lázban ismerte meg új pasiját, aki Angyal András versenytáncos menedzsere. A Facebookja szerint (profilját körülbelül 43 500-an követik) az énekesnőnek is vannak fellépései, bejegyzései alapján pedig mostanában új dalokon dolgozik, és megcsinálta a Kreszt. Ja, és szereti változtatni a frizuráját.

Istenes Bence csaja, a harmadik helyezett Csobot Adél neve az egyik legismertebb az összes x-faktoros versenyző közül. Az ifj. Malek Miklós csapatába került erdélyi lánynak a hírek szerint bőven vannak fellépései (nemrég Prágában is megfordult), sőt, nemrég egy díjat is bezsebelt. Az énekesnő a Szenes Iván emlékkoncerten vehette át a Kornay Mariann Művészeti Díjat, amit még Szenes Iván alapított felesége emlékére. Csobot első albuma egyébként a közeljövőben jelenik meg, a lemezen Szenes Iván-feldolgozások lesznek hallhatóak – magyarázta nemrég a Blikknek. Emellett próbálja A legvidámabb barakk című kabarét is, amiben főszerepet kapott. Facebookját több mint 34 ezren követik.

Szabó Dávid Ázsiában próbálkozik Dave Mess néven

A negyedik helyen Szabó Dávid színész végzett, akiről hamar ki is derült hogy egy 2006-os romantikus drámábanbiszex férfiprostit alakított. Az Operettszínház színésze az X-Faktorral szerette volna elindítani popzenei munkásságát. Míg a hazai fronton nem igazán találta meg a számítását a zenei piacon, addig a hírek szerint külföldön (elsősorban Európában és Ázsiában) Dave Mess néven, extrém megjelenést magára öltve egyre ismertebb az elektro-pop műfajában. Szabó Dávid a közelmúltban Metzker Vikivel is közös számot készített Pouring Rain címmel, aminek klipje napokon belül megjelenik – írta Dave Mess néven futó Facebookján Szabó.

Aztán, ugye, ott van még az ötödik helyet megszerzett igazi wannabe-celeb , a szegedi Kovács László Stone, aki korábban már a Való világban is próbált ismertté válni. Sokan valószínűleg robosztus alkata és nyers angolja miatt emlékeznek a zenészre, aki saját bevallása szerint 35 éve énekel, első szólólemeze pedig 1993-ban jelent meg. Edgig főként rockot énekelt, nemrég azonban funky stílusú dala jelent meg Nézz most rám címmel. Facebookján azt írta: nem távolodik el a rocktól, de vallja, hogy egy énekesnek univerzálisnak kell lennie. Na meg kellett neki egy olyan szám, amit a rádiók is játszanak.

Zámbó Fásyékkal haknizik, Lass Bea a Radnótiban játszik

Zámbó Krisztiánt aligha kell bemutatni. Zámbó Jimmy legidősebb fia hatodik helyen végzett a műsorban, senki sem értette, hogyan tudott eljutni addig. Az X-Faktor után több mindennel próbálkozott: megjelentetett egy érdekes, de rosszul sikerült könyvet, majd felmerült egy film is, sőt, saját tévéműsorról is beszélt, de végül – persze, a könyvön kívül –egyikből sem lett semmi. A legutóbbi hírek szerint Fásy Ádám mulatóspápa nyújtott segítő kezet Zámbónak, aki most velük haknizik.

A hetedik, és egyben utolsó legismertebb szereplője az előző X-Faktornak Lass Bea volt, tudják, ő az a lány, aki a műsor kezdetétől fogva gyakran sírt, és olyankor is kiakadt, amikor nem kellett volna. Például, amikor leírtuk, hogy volt egy magyar rövidfilm, amiben szexelt , mert hát színészként a filmesszex volt a dolga. Lass már korábban is énekelt az Átjárók zenekarral, és ez továbbra is megmaradt, ahogy a színészi pályát sem hagyta el. Facebook-oldalán nemrég azt írta, hogy ismét játszhat a Radnóti Színházban. "[...] ezúttal Gogol : Holt lelkek című előadásában Csomós Marival, Martin Mártával, Bálint Andrással, Rudolf Péterrel, Lukáts Andorral, Gazsó Györggyel, és még sokan másokkal!" – posztolta rajongói oldalára szeptember közepén Lass Bea, aki márciusban még Ölelj át című, erősen Winehouse-utánzatnak ható szóló számával próbált betörtni a piacra.