Az énekes-újságíró még mindig nem celeb, de szerepel egy műsorban, amiben celebek főznek egymásnak, kiderült, hogy rettenetesen felnéz Havas Henrikre, illetve az is, hogy néhány szó jelentésével közel sincsen tisztában, de legalább szereti Márai Sándort és Görög Zita lábait.

Az Eurovízióra kijutott Márta Alex, akit leginkább ByeAlex néven ismer az ország nagyrésze, már hónapokkal ezelőtt megpróbálta elhitetni magáról, hogy nem celeb, de ebben már rajongói is kételkedni kezdtek, miután bejelentette, szerepelni fog a SuperTV2 Hal a tortán című műsorában. Tudják, abban, amiben celebek főznek egymásnak. Mivel a forgatásnak csak most lett vége, és adásba még nem kerültek a részek, így abból egyelőre sajnos nem tudunk mondatokat szemlézni, de szerencsére ByeAlex írt egy csodás összefoglalót a blogjára. Posztjában az alapvetően újságírásból élő celeb tőmondatokban írja le, hogy mit érdemes tudni a másik négy celebről, Sütő Enikőről, Görög Zitáról, Dévényi Tiborról és Havas Henrikről, akire nagyon felnéz.

Havas Henrik miatt vállalta el

Az is kiderült, hogy Márta Alex egyszer már visszautasított egy Hal a tortán részt, mivel nem volt elégedett az akkor "felajánlott társasággal", vagyis ezek szerint ezt a négy embert már érdemesnek találta arra, hogy együtt mutatkozzanak a képernyőn. Sütő Enikő Márta Alex szerint "lehengerlő kisugárzással bíró hölgy", akinek a "lakása imádatos" és "sok képe van a falakon." Görög Zitáról tudta, "hogy szerepelt egy vámpíros filmben, illetve, hogy anyuka" és észrevette, hogy "világbajnok lábai vannak." Utóbbit szerinte Dévényi Tibor is észrevette, aki ByeAlex leírása szerint "örök ifjú" és "egy igazi szórakoztató centrum", aki "sokat hozza szóba Márait", aminek ő nagyon örül.

Márta Alex Havas Henrikbe pedig konkrétan beleszeretett, írta is, hogy miatta ment a műsorba: "Azt gondoltam, ha ez az ember azt mondja rólam, hogy egy hülye kretén vagyok, akkor valószínűleg egy hülye kretén vagyok. De nem mondott semmi ilyesmit, sőt, valamiféle szimpátia alakult ki közöttünk, ha lehet ezt így mondani. Havas nem egy jópofizó ember: azt mondja, amit gondol. Igazi polihisztor, nagyjából mindenhez hozzá tud szólni. Sok embernek vélhetően frusztráló egy olyan figura, mint ő. Én azonban mindig tanulni szerettem az élettől és a környezetemtől. Havastól pedig lehet. Ráadásul önmagunkkal kapcsolatosan, hiszen Havas simán az a görbe tükör, amibe nem akarsz belenézni."

Havas szerint modoros, ByeAlex meg nem érti

Ön szerint is modoros?

Havas Henrik is elmondta a véleményét, ByeAlexet modorosnak nevezte, az énekes-újságíró először pedig nem is nagyon tudta ezt értelmezni, majd mikor úgy gondolta, hogy sikerült neki, posztjából kiderült, hogy még mindig nem tudja, mit is jelent az, ha valaki modoros.

"Nekem kerek-perec megmondta, hogy modoros vagyok. Aztán hozzá tette, hogy ez azért van, mert még nem érett be a gondolkodásom. Illetve azt is mondta, hogy ezt a jellemhibámat vagy kinövöm, vagy nem, de akkor így veszek örökre. Aznap egész este azon gondolkodtam, hogy mire is érhette ezt pontosan. Felhívtam néhány barátomat és mondtam nekik, hogy Havas modorosnak nevezett és kérdeztem tőlük, hogy szerintük mire célozhatott? Aztán rá is jöttünk. Én általában kinyilatkoztatok. Ezt utálom, ezt szeretem. Ez szar, ez meg jó. Nagyjából így tolom. Persze szükség esetén megfelelő mennyiségű értekezést tudok odarakni az egy mondatban közölt kinyilatkoztatásaim mögé, de az biztos, hogy rendkívül szélsőséges ember vagyok és sokszor inkább fejjel mennék a falnak, mintsem, hogy belássam a hibáim. (...) Kellemes hét volt. Tudjátok, én nem szoktam főzni. Utálok! (Tessék, egy kinyilatkoztatás.)" – írta ByeAlex, aki ezek szerint tényleg nincs tisztában a modoros szó jelentésével. Egyébként a "kinyilatkoztatás" és a "van véleményem" között is van különbség, de ez már szinte lényegtelen.

Inkább nézzük, mire gondolhatott Havas, mikor modorosnak nevezte a nemceleb ByeAlexet, és a végén döntse el ön, hogy Márta Alex tényleg modoros-e, vagy sem:

  • Bevallom férfiasan, hogy nem tudtam, mire is számíthatok tőle pontosan.
  • A műsor alatt pozitív benyomást tett rám; lehengerlő kisugárzással bíró hölgy.
  • Mielőtt bementem a műsorba, utánanéztem Neten, hogy pontosan mit is állít róla a média.
  • Amúgy, Enikő lakása imádatos, majd meglátjátok.
  • Görög Zita kapcsán szintén a modell szakma ugrott be elsőként.
  • Zita anyukasága egyébként átjön az éteren.
  • Dévényi Tibi bácsit nem kellett bemutatni.
  • Tibi bácsi pörög, Tibi bácsi örök ifjú, Tibi bácsi bulizik, udvarol a csajoknak, poénokat lövöldöz – akkor is, ha nem vagy rá vevő -, pöttyös labdát dobál; szóval ő egy igazi szórakoztató centrum.
  • Havas nem egy jópofizó ember: azt mondja, amit gondol. Igazi polihisztor, nagyjából mindenhez hozzá tud szólni. Sok embernek vélhetően frusztráló egy olyan figura, mint ő. Én azonban mindig tanulni szerettem az élettől és a környezetemtől.