A börtönviselt énekesnő a következő hónapban tölti be a hatvanhatot, de ez nem fogta vissza abban, hogy megmutassa kisebbre szabott mellét. És még az is lehet, hogy 2014-es naptárával sikerül bekerülnie a Guinness-rekordok könyvébe. Viszont azt mondja, nem vetkőzik többet.

12 évvel azután, hogy levetkőzött a Playboynak, Zalatnay Sarolta ismét megmutatta a testét. A 65 éves, állandóan balhékba keveredő énekesnőről egy nagyobb projekt részeként jelent meg a Zalatnay Cini abumnak nevezett 2014-es falinaptár, amit be is mutatott szerdán este, Hajdú Péter Frizbijében, a TV2-n. Zalatnay a műrosban azt mondta: a kiadó már évek óta nyüstöli, hogy készítsenek egy naptárat, ő meg bele is egyezett, amint kiderült, hogy fekete-fehér, félakt képekhez kell modellt állnia. Az albumot jövőre állítólag cd és könyv is követi majd.

Mint az arégi Tutti Frutti magazinos fotóiból kiderült, az énekesnő a természetes szeméremszőrzet híve, és ahogy azt a Frizbiben elmondta, ez mostanra sem változott. "Nincs kismókus, és akkor az szőrös mókus lenne" – vallotta Hajdú kérdésére Zalatnay. Priusza mellett hatalmas melléről is ismert volt az énekesnő, egészségügyi tényezők (hátfájás) miatt azonban az utóbbit kisebbre cseréltette előző májusban. 

Cikkünket kommentálhatja Facebook oldalunkon.

Kövessen minket a Facebookon is!
 

Az autószerelő-műhelyek lapozós díszéből egyébként még Guinness-rekord is lehet, amennyiben beigazolódik, hogy a világ hírességei közül senki sem mutatott magából annyit hatvan éves kora után, mint Zalatnay. "Állítólag Sophia Loren nem igazán [mutat magából sokat], csak cicit, de hát én is csak cicit. [...] A Sophia Lorennél se volt se kis, se nagy mókus" – magyarázta a műsorban Zalatnay, aki azt állította, ez volt az utolsó alkalom, hogy levetkőzött. Az énekesnő beszélt kicsit arról is, hogy nehezen talál magának férfit, amire több elméletet is sorolt: szerinte egyfelől azért nehezebb a dolga, mert tudják, mennyi idős, másrészt, mert tisztában vannak az előéletével, harmadrészt meg, mert tartanak a nyilvánosságtól.