Rossz hetük van a sugarbirdös lányoknak, és nem csak azért, mert a hótól latyakos lehet a csizmájuk, hanem mert Debreczeni Zita másolós botránya után most Dukai Regina egyik pólójánál is találtunk furcsaságokat. A glammodell ajándékba kapott pólókat a szintén másból inspirálódó Paradise Store-tól, két héttel később pedig a Paradise Store egyik pólójára nagyon hasonlító mintájú póló került a Sugarbird üzletekbe.

A héten derült ki, hogy a Sugarbird egyik arca, Debreczeni Zita új kollekciójába teljesen véletlenül bekerült egy olyan ruha is, ami rettenetesen hasonlít egy magyar divattervező, Cakó Kinga egyik kreációjára. A Sugarbird tagadta, hogy másoltak volna, mégis meghátráltak, a ruhát pedig kivették a kollekcióból.

Szerencsére az irigyeinek üzengető Debreczeni Zita nincs egyedül, észrevettük ugyanis, hogy a szintén sugarbirdös Dukai Regina egyik új pólója baromira hasonlít egy a Paradise Store-nál is kapható darabra. (A minta alapja egyébként mindkét esetben az Yves Saint Laurent logója.) A legérdekesebb az egészben, hogy Dukai már többször is kapott ajándékpólókat a Paradise Store-tól, vagyis a glammodell most is szépen megköszönte az ajándékot, méghozzá úgy, hogy pár héttel később egy a Paradise Store pólójára hasonlító felsőt dobott a piacra.

Dukai Regina valóban kapott pólókat a Paradise Store-tól, igaz, a Velvet információi szerint a csomagban nem volt benne az Eiffel tornyos, YSL logós darab, de a glammodell ismerte a Paradise Store termékeit, így láthatta ezt a pólót is, mielőtt a Sugarbird piacra dobta volna a terméket. Megkerestük a Paradise Store-t, hogy tudnak-e az esetről, vagy hogy esetleg együttműködés van-e köztük és Dukai Regina között, de a Paradise Store egyik tervezője visszavonta nekünk adott nyilatkozatát.

Dukai türelmetlenül reagált a megkeresésünkre, de annyit elmondott, hogy szerinte a Paradise Store sem magától találta ki a mintát, ő pedig nem tőlük inspirálódott. "Hát ez most egy olyan dolog, hogy tényleg nem. Én mondjuk pont nem tőlük láttam, és egyébként nekünk van egy grafikusunk, aki ezt nekünk megtervezte. (...) Ez tényleg olyan, ami rengeteg cégnél van, és nem a Paradise Store-tól loptuk. Hülye lennék. Ennyire azért nem vagyok bolond, hogy attól a cégtől lopjak el bármit is, vagy inspirálódjak tőlük, akik velem is jófejek, és dolgozunk együtt" – mondta a Velvetnek Dukai. 

Dukainak egyébként igaza van annyiban, hogy valóban nem a Paradise Store tervezőinek fejéből pattant ki ez a minta, bár ezt ők sehol nem állították. Eiffel toronnyal kiegészített YSL logós pólót ugyanis több helyen is lehet találni, például az Urban Outfittersen is.

Nem sokkal cikkünk megjelenése előtt Dukai Regina egy póló fotóját posztolta Facebook oldalára, amin a középső ujját lebegtető Anna Wintour és Karl Lagerfeld látható. És teljesen mellékesen az is kiderült ma, hogy a TV2 műsorvezetője, Tatár Csilla egy év után otthagyja a SugarbirdötHogy miért, azt nem tudjuk, mindenesetre érdekes, hogy a Mokka műsorvezetője pár nappal a legújabb Sugarbird-botrány után döntött úgy, hogy kilép a glammodellekből álló csapatból. 

Hozzászólna? Facebook oldalunkon megteheti!

Kövessen minket a Facebookon is!