Dzudzsák Balázs már százmillió forintnyi autót tört össze

2014.02.06. 09:10
Varga Viktor a Porchéjét, Dzsudzsák a Lamborghinijét és a Porchéját zúzta össze, Nóci tökrészegen elaludt a volán mögött, Éden Anikó egy barátja kocsijával menőzött, Stohl András ügyét meg úgyis ismeri mindenki.

Varga Viktor

Bár Varga Viktor egy jeges útszakaszon csúszott meg Porschéjával, azért ha ki van emelve, hogy fellépésre sietett, az arra enged következtetni, hogy kicsit túlgondolta vezetési képességeit, amikor száztízzel hajtott. "Nagyon hátborzongató volt. Vasvár közelében jártam, a 8-as úton. Egyszer csak azt éreztem, hogy kifordul a kocsim hátulja, majd elkezd egyre gyorsabban forogni a tengelye körül. Összesen hétszer pördült meg. Mindeközben belementem a mellettem lévő árokba, ahonnan valahogyan kifordultam az útra, mígnem egy oszlopnak csapódtam" – mondta Varga, aki 1,2 millió forintért árulja az eredetileg 15 millióba kerülő Porsche Boxtert.

Dzsudzsák Balázs

Magyarország egyetlen igazi focicelebje nem aprózta el, és egy azóta is ismeretlen tulajdonban lévő Lamborghini Aventadort tört ripityára 2013 nyarán az M3-as autópályán. Az autó egyébként nagyjából 71 millió forintot ér, a tulajdonosi viszonyok pedig azért nem tisztázottak, mert az egyik forrás szerint bérelte a kocsit egy osztrák cégtől, a másik szerint viszont ilyen autót eleve nem is lehet bérelni. Dzudzsák egyébként sem egy nagy sofőr, korábban egy csak 30 milliós Porschét zúzott össze, annál a balesetnél hivatalosan is ő volt a hibás. A lambós ügyből nem lett semmi, mivel a helyszínen megegyeztek a baleset másik résztvevőjével, aki meglepő módon szintén egy luxusautót vezetett.

Nóci

A Való világok egykori műsorvezetője nem vacakolt, hanem annyira berúgott, hogy elaludt a volán mögött az M0-áson. “Nem tudok mit mondani, mert én magam is csak arra emlékszem, hogy beültem az autóba, és elindultam, a következő kép pedig, hogy a kórházban ébredek" – mondta Czifra Noémi, akinek a BRFK nyilatkozata alapján drogot nem, de alkoholból életveszélyes mennyiségűt találtak a vérében, úgyhogy bukta is a jogosítványát.

Éden Anikó

Az Éden Hotel egykori játékosa azzal tűnt ki a sok egyszerű autóbontó közül, hogy ő nem a saját kocsiját törte össze, hanem egy barátjáét. “Néhány éve, amikor szakítottunk a párommal, el szerettük volna adni az autót, amely az én nevemen volt. A baráti társaságon keresztül ő jelentkezett, hogy igényt tartana rá, de közölte, hogy fizetni csak később tud. Anikó vállalta, hogy a törlesztőt ő fizeti, és minden felelősséget vállal, ami a kölcsön ideje alatt történik" – mondta tovább a nő, akinek ki kellett nyomoznia, hová vitték egykori autóját, mivel a baleset után Anikó azonnal eltűnt. "Az autót a saját pénzemből kellett megcsinálnom, ezért közben hitelt kellett felvennem. Áron alul adtam túl a kocsin, és jelenleg azért fizetek havonta ötvenezret tíz éven át, mert megismertem Anikót. Kártérítési felszólításunkat azonban nem tudjuk eljuttatni neki, a bejelentett lakcímén ugyanis nem ő lakik" – mondta a forrás.

Stohl András

A legnyilvánvalóbb találat persze Stohl Andrásé, aki 2010-ben némi kokain és alkohol elfogyasztása után hazafelé okozott balesetet. A történet szinte precedens értékű, Stohl fél évet töltött börtönben, a vele ütköző férfi pedig továbbra is perli, mert szerinte maradandó sérüléseket okozott neki a színész.