„Úgy döntöttem, hogy itt maradok, és úgy megyek ki innen, ahogy bejöttem. Mint egy király, nem mint egy csicska" – indokolta meg két hete VV Józsi, hogy miért marad mégis a VV6 játékosai között annak ellenére, hogy vacakul érzi magát bent. Azóta hivatalosan is királyként bánnak vele. Mi nem is tehetünk mást, mint hogy helyeselünk, és bemutatjuk, miért is ő a király, aki nem csicska.

Józsi, a bunkó

Józsi eredetileg valami békéscsabai Jersey Shore-szereplőként érkezett a VV6-ba, és bár gyorsan kiderült, hogy a béke élő szobráról van szó, azért a bemutatkozó videója nagyon erősre sikerült.

Józsi, a party királya

Hát mit csinál a K-SZ (kondi-szoli) szabályai szerint élő úr egy buliban? Természetesen a rúdon pörgő nőket leszarva a tükörnek táncol, gyönyörködve a saját testében.

Józsi, a segítség

Simonnal mindössze pár nap kellett ahhoz, hogy összebarátkozzanak. Simon akkor még épp kilátástalanul próbált dugást szerezni, Józsi pedig felajánlotta neki A Tudást: befűzi neki majd a csajokat! Sajnos soha nem láthattuk meg, hogy néz ez ki a valóságban, mert Simon végül magától is megcsinálta Charlotte-ot.

Józsi, a filozófus

Lehetetlen kivágni részeket ebből a beszélgetésből. 1:30 körültől Józsi Charlotte-tal megy el a szaunába, ahol kibeszélik a világ fontos dolgait. Akár minden mondatából lehetne idézet.

Józsi, a friss

Hát hogy lehetne ideálisabban felébredni, mint pár jó kis Afrojack-hangra? Természetesen sehogy, és Józsi is jól láthatóan elégedett volt a hangokkal.