2014.02.23. 14:30
Tavaly decemberben a Vészhelyzet egyik színésznője, Maria Bello vallotta be, hogy egy nővel él együtt, és még aznap comingoutolt Tom Daley is, a 2012-es londoni olimpiai játékok műugró sztárja. Nemrég Ellen Page színésznő állt ki a nyilvánosság elé azzal, hogy a saját neméhez vonzódik, és már a bozontos szemöldökű modellről, Cara Delevingne-ről is kiderült, hogy a biszex Michelle Rodriguezzel randizgat.

Ellen Page

A színésznő február közepén Las Vegasban, egy LMBT (Leszbikusok, Melegek, Biszexuálisok és Transzneműek) fiatalok számára megrendezett konferencián, mint díszvendég jelenetette be, hogy a saját neméhez vonzódik.

„Azért vagyok itt, mert leszbikus vagyok. [...] Belefáradtam a rejtőzködésbe, és a hazugságokba. Évekig szenvedtem, mert féltem megmutatni, hogy ki vagyok. Megszenvedte a lelkem, a mentális egészségem, és a kapcsolataim. De ma már itt állok, veletek együtt, a másik oldalon” – mondta a 26 éves Ellen Page, aki a Juno című filmmel futott be még 2007-ben, de szerepelt az Eredetben is, idén pedig főszereplője lesz az X-Men: Az eljövendő múlt napjainak. Page korábban egyébként már smárolt Drew Barrymore-ral a Marie Claire kedvéért, illetve azért, hogy így promózzák közös filmjüket.

Cara Delevingne

Már régóta lehetett sejteni, hogy a bozontos szemöldökű modell és a biszex színésznő, Michelle Rodriguez között kicsivel több van, mint barátság, de csak nemrég derült ki, hogy tényleg együtt vannak. A 21 éves modell és a nála tizennégy évvel idősebb színésznő  januárban a párizsi divatheteken is együtt mutatkozott, majd Londonban buliztak (talán túl sokat, mivel Delevingne barátai már elkezdtek aggódni). A pár például együtt próbálta ki a mostanában nagyon menő, intravénás, másnaposság elleni kúrát is, előtte pedig részegen csókolóztak egy kosármeccsen.

Delevingne korábban már próbálkozott egy keveset a saját nemével, először Sienna Millerrel, majd Miley Cyrus-szal is csókolózott.

Maria Bello

A Vészhelyzet Del Amico doktornőjeként megismert színésznő úgy döntött, a comingout legegyszerűbb, vagy legstílusosabb módja az lesz, ha a New York Times hasábjain írja meg, hogyan mondta el 12 éves fiának, hogy leszbikus kapcsolatban él egy nővel.

Maria Bello amúgy a legjobb barátnőjébe, Clare Munnba szeretett bele: „Azonnal mély volt a kapcsolatunk, de nem gondoltunk rá úgy, mint valami romantikus, vagy szexuális jellegű valamire. [...] Ő az egyik legszebb, legelbűvölőbb és legviccesebb ember, akivel valaha is találkoztam, de ezzel csak akkor szembesültem, mikor a kertemben lelkiztünk, és ráébredtünk arra, hogy szeretjük egymást.” A Sakáltanyában, és a Fogságban című filmben is szereplő Bellón korábban már volt kapcsolata nővel, így környezetét aligha lepte meg a hír.

Tom Daley

A 2012-es londoni olimpiai játékok és a Kockahas műugró sztárja 2013 decemberében döntött úgy, hogy egy Youtube-ra feltöltött videón közli a világgal, hogy párkapcsolatban él egy férfival. Daley hozzátette azt is, hogy egyébként még mindig vonzódik a nőkhöz, de most a pasija iránt érzi azt, amit kell.

A biszexuális Daley-ről később kiderült, hogy a nála húsz évvel idősebb, 39 éves, Oscar-díjas forgatókönyvíróval, Dustin Lance Blackkel jár. A londoni olimpia után sokat pletykáltak arról, hogy a műugró srác meleg, de Daley ezt akkor folyamatosan tagadta: „Vicces, hogy az emberek szerint meleg vagyok... csak nevetek ezen.”