Egyelőre nem fújt visszavonulót, de a tempóból visszább vesz az egészsége érdekében Chris Hemsworth. A Thor sztárja azt követően hozta meg ezt a döntést, hogy kiderült: nagy a kockázata nála annak, hogy később Alzheimer-kórban fog szenvedni.

PageSix információi szerint a 39 éves ausztrál színész úgy tervezi, egyre kevesebb felkérésre mond igent, és ez a naptárán is meg fog látszódni: nem lesznek olyan sűrű napjai, mint eddig.

Hemsworth négy projekten dolgozik jelenleg. Thorként tér vissza a Bosszúállók folytatásában, valamint a Hulk Hogenről készülő filmben is játszik. Ezek után a projektek után tervei szerint nem vállal sok szerepet, mivel kiderült, hogy idősebb korában nagy eséllyel Alzheimer-kóros lesz” – magyarázta egy bennfentes. A színész a Vanity Fairnek egyébként nemrég leszögezte, hogy szóba sem jöhet nála a visszavonulás, ám a jelek szerint mégis ebbe az irányba tart.

Mint ismert, a hollywoodi filmcsillag forgatott egy sorozatot, hogy megtudja, mivel hosszabbíthatja meg az életét. Ekkor jött rá arra, hogy nagy a kockázata nála az Alzheimer-kórnak. Teszteket tavaly novemberben csináltak nála. 

Hemsworth kiemelte: ez még nem a pontos diagnózis, csak annak a jele, hogy a neurodegeneratív betegség nagyobb valószínűséggel jelentkezik nála a jövőben, mint a legtöbb embernél.

„A legtöbb ember nem szeret a halálról beszélni. Azt hisszük, nem halhatunk meg, aztán valamilyen úton-módon mindenki szembesül a saját halandóságával.

Nyolcszor-tízszer nagyobb eséllyel leszek Alzheimer-kóros, emiatt egyre inkább úgy érzem, hogy több pihenésre van szükségem.

Amire leszerződtettek, megcsináltam. Otthon akarok lenni, egyszerű dolgokra vágyom, szabadidőre. A gyerekeimmel és a feleségemmel akarok lenni ” – mondta a színész, akinek három gyereke született magyar származású feleségétől, Elsa Patakytól. India 10, Tristan és Sasha pedig 9 évesek.

(Borítókép: Chris Hemsworth. Fotó: Getty Images/Dia Dipasupil)