Szerdai hírösszefoglalónkban még: Majka szerint Pap Dorcinak van a legjobb lába az országban, Fejős Éva télen is bikinit hord, Bangó Margit hatalmas bulit csapott, Szuperák Barbara feltételeket szabott Jolly-nak a lánykéréshez, Sári Évi és szerelme szakítottak.

Herczeg Zoltán

Miután a kapcsolattartás lehetőségét ismeretlen okokból megvonta tőle az ügyészség, több mint öt hónap után találkozhatott először egymással Herczeg Zoltán és barátnője, Mariann. A találkát azt követően engedélyezték, hogy a sajtó is szaglászni kezdett: vajon miért nem engedik, hogy a divattervező a szülein kívül bárkivel is tartsa a kapcsolatot?

„Az eljárás érdekeire, valamint a személyes adatok védelmére is figyelemmel, általánosságban tájékoztatjuk, hogy az ügyészség a kapcsolattartás engedélyezéséről, korlátozásáról, vagy megtiltásáról, illetve engedélyezés esetén az ellenőrzésének módjáról a büntetőeljárás eredményessége, vagy más személy életének, testi épségének védelme figyelembevételével dönt” – reagált a Blikk megkeresésére az ügyészség. Nem sokkal később Mariann mégis bemehetett párjához a börtönbe.

„Nem kaptam magyarázatot arra, hogy eddig miért nem engedték a kapcsolattartást, de arra sem, hogy most hirtelen miért gondolták meg magukat. Zolit három barátja most szintén meglátogathatja” – újságolta a lapnak Mariann, aki elárulta: a találkozáskor zokogásban tört ki. „Nagyon drámai volt. Ugyan egy külön helyiségben lehettünk, de itt is rögzített bútorok voltak, köztünk egy plexi, és telefonon tudtunk beszélni. Az első, ami eszembe jutott, hogy szerettem volna Zolit a zsebembe tenni, és elhozni onnan. Egyszerűen nem oda való, nem bűnöző, nem drogkereskedő! Láttam rajta, hogy próbál erős maradni, de közben tudom, hogy nem olyan erős, mint amilyennek mutatja magát. Amikor elbúcsúztunk egymástól, mindketten sírtunk, és odasimultunk egymáshoz a plexi két oldalán” – idézte fel a találkozást Mariann. Hozzátette: az ügyvédek szerint kilencven százalék az esély arra, hogy Herczeget április végén kiengedik. Mint ismert, a divattervezőt október 21-én tartoztatták le kábítószer-kereskedelem gyanújával, miután az otthonában is találtak több grammnyi növényi törmeléket és fehér port.

Majka

Mint arról a Velvet is rendszeresen beszámol, beszólogatásokból és ugratásokból, valamint flörtölésből sincs hiány a TV2 Zsákbamacska című műsorában. Majka legutóbb Pap Dorcit hozta zavarba, amikor a lábait kezdte dicsérgetni.

Itt van nekünk a gyönyörű kiscicánk, akinek a legjobb macska lába van szerte az országban! Hello Dorcica, szia édesem!

– mondta a rapper a fiatal lánynak, aki nem tudott ellenállni, egyből illegetni kezdte magát.

Fejős Éva

Télen sem mond le a bikinik viseléséről Fejős Éva, aki megszállottan gyűjti a különböző szexi darabokat. Mint azt a Best Magazinnak elárulta: több mint 300 bikinit, és közel ugyanennyi flip-flopot tart otthon.

„Nyárimádó vagyok, ami esetemben olyan erős életérzés, hogy a ruhám alatt télen is bikinit viselek, a bundás csizmáimban pedig zoknit sem hordok. Így a márciusi első napsugarakkal azonnal papucsra váltok” – mesélte Fejős Éva, akinek gardróbjában leginkább a feltűnő és élénk darabok kapnak helyet. Ám hogy büszkén hordhassa azokat, előbb szeretné visszanyerni régi alakját.

Naponta kétszer nyolc és háromszor hat kilométert futok. Szeretnék újra úgy kinézni, hogy a tengerparton is büszkén hordhassam a bikinit.

Bangó Margit

Negyvenfős mulatsággal ünnepelte családja Bangó Margit 73. születésnapját. A Kossuth-díjas énekesnőnek kijárt a dáridó, ugyanis nagyon nehéz éveket tudhat maga mögött: az elmúlt időszakban kétszer is le kellett számolnia a rákkal. A nagy napon azonban fellélegezhetett, utolsó kontrollján ugyanis orvosa úgy fogalmazott: „elillant a rák”.

„Édesanyám olyan lett az utóbbi időben, mint egy kisgyerek. Minden apróságnak annyira örül, hogy az ember szíve megszakad bele! Neki nem kell drága ajándék, nem kell arany meg luxusutazás, csak a szerettei közelsége. Hálásak vagyunk a szerencséért, hogy ezt megadhatjuk neki, hogy körbe ülhetjük a foteljét és hallgathatjuk a történeteit. Ez az igazi boldogság” – mesélte a Borsnak Bangó Margit lánya, Bangó Marika, aki a többi családtaggal együtt több héten át szervezte édesanyja születésnapi mulatságát.

„Azt sem tudtuk, hova kapjunk, annyi mindent terveztünk szeretett édesanyám születésnapjára. A nagy napra szerencsére minden összeállni látszott: Ricsike fiamék már elindultak Tatára, onnan hozták a süteményeket és a hidegtálakat. Jó barátunk, Pinczés Imre cukrászmester készített mindent. Úgy megbízunk benne, hogy nem is tudtuk, milyen tortája lesz édesanyámnak. Tudja, hogy a mama cukros, így biztosan diétás sütivel készült, bár anyu kedvence az oroszkrém torta, de azt – sajnos – nem ehet” – árulta el Marika az édesanyjáról, aki el is érzékenyült a nagy napon.

Számomra mindennél többet jelent a családom közelsége, a zenésztársaim tisztelete és a közönségem kitartó szeretete! Szerencsés ember vagyok, köszönöm, hogy gondoltak rám!

Jolly és Szuperák Barbara

Álomszerű lánykérésre és esküvőre vágyik, ezért komoly feltételeket szabott Jolly-nak a párja, Szuperák Barbara. A fiatal nő és a zenész négy éve alkot egy párt, azóta sülve-főve együtt vannak. A kapcsolatuk remekül működik, ám a naptárjuk annyira be van táblázva, hogy idén már biztosan nem állnak oltár elé.

„Az elmúlt esztendőkben a Covid akadályozta a koncerteket, de most nagyon sok a felkérés, a műsor. Éppen ezért az esküvőre sem lesz időnk. De ne is szaladjunk ennyire előre, Barbi szereti, ha megvan mindennek a maga ideje. Addig nem szeretne babát, amíg nem házasodunk össze, amihez persze, meg is kell kérnem a kezét” – mondta korábban Jolly, ám az eljegyzés azóta sem történt meg. Szuperák szerint ennek ő, és nem a zenész az oka.

Az eljegyzésnek és az esküvőnek is álomszerűnek kell lennie! És igen, imádom, szeretem őt, hozzá akarok menni feleségül, gyerekeket akarok neki szülni, de vannak feltételeim. Szóval szerintem most ötleteket gyűjt, miként tegye fel a nagy kérdést. Csak győzzem kivárni” – fogalmazott a Story Magazinnak Szuperák Barbara.

Sári Évi

Fiatalabb párjával ellentétben a 45 esztendős Sári Évi már nem szeretne gyereket, ezért pontot tettek a kapcsolatuk végére.

„Belegondoltam, hogy ha 46 évesen szülnék, mire a gyermekem betöltené a húszat, 66 éves lennék. Édesanyám 67 volt, amikor elvesztettem. Be kellett látnom, hogy ez nekem már nem fér bele” – árulta el a Story magazinnak Sári Évi, aki már jó ideje se vele, se nélküle kapcsolatban vergődött a szóban forgó fiatalemberrel. Ebben a kérdésben végül nem jutottak dűlőre, ezért a szakítás mellett döntöttek. Bevallása szerint ha másképpen alakult volna az élete, Sári Évi az anyaságnak szentelt volna mindent, ugyanakkor hisz a sorsszerűségben, és nem fél egyedül sem maradni. Miért is tenné, hiszen nagyszerű dolgok történnek az életében: nemrég tért vissza például egy egzotikus utazásról a Maldív-szigetekről, illetve a Madách Színházban is hamarosan új szerep várja.

Varga Viktor

Korábban a Velvet is beszámolt róla, hogy Varga Viktor és családja alkotta a TV2 új vetélkedőjének, az Ütős ötösnek egyik keddi csapatát. Mint arra számítani lehetett, az énekes családtagjai pikáns, eddig nem ismert sztorikat is megosztottak közismert családtagjukról, többek között azt, hogy egy olaszországi nyaralás és utcazenélés alkalmával lecsukták őket, mert Varga édesapját a maffia tagjának nézték.

„Azt hitték róla, hogy az albán maffia tagja és gyerekeket dolgoztat. Valaki feljelentette, majd kihívták a rendőröket, akik 'becsomagoltak' minket, aztán ott töltöttük az egész délutánt. Végül megúsztuk, jól sikerült, de izgalmas volt” – mesélte az énekes öccse, Valentin.

Az Ütős ötös című műsorban hazai sztárok versenyeznek, akik ötfős csapatokban, közösen próbálnak rájönni, hogy vajon egy-egy kérdésre mit válaszolhatott az emberek többsége. A műsorról ide kattintva olvashat bővebben.

(Borítókép: Varga Viktor és Herczeg Zoltán. Fotó: Velvet)