Kulcsár Edina és G.w.M közel egy évvel ezelőtt költözött össze egy belvárosi albérletben. Miután kiderült, hogy érkezik a páros első közös gyermeke, Amara az egykori szépségkirálynő azt állította, hogy korainak tartják még a közös ház vásárlását. Ám ez úgy tűnik, az utóbbi időben megváltozott, ugyanis korábban Kulcsár egy ház kertjéből jelentkezett be a közösségi oldalán, míg Varga Márk a követőinek árulta el, hogy új kutyájukat egy házban nem pedig lakásban fogják tartani.

A Blikk információi szerint a házaspár már régóta keres magának egy olyan kertes ingatlant, ahol gyermekeikkel kényelmesen elférhetnek, hiszen mindkettőjüknek van két gyermeke a korábbi párkapcsolatából.

Új otthonuk pedig Szigetszentmiklóson található, ugyanott, ahol Kulcsár volt férje, Csuti is lakik. A helyszín több szempontból is praktikus, hiszen így nemcsak az üzletember lesz közel a modellel közös gyermekeikhez, de Kulcsár édesanyja és nagymamája is a környéken lakik.

Az egykori szépségkirálynő elárulta, hogy Amaranak G.w.M kérésére egy arany fehér babakocsit vásároltak, továbbá már készül a babaszoba.

„A szobájába már megérkeztek a bútorok, a férjem fogja őket összeszerelni, ragaszkodik ehhez, és ért is hozzá. Bár a fala rózsaszín lesz, de letisztult és egyszerű. A ruhái is ezt a vonalat képviselik majd.

Márk szeretett volna már most Gucci-ruhákat vásárolni a picinek, de én feleslegesnek tartom ebben a korban, hiszen olyan hamar nőnek ilyenkor a babák, majd ráér, ha nagyobb lesz. Persze így is szép és minőségi dolgokat vettünk neki

–mondta Kulcsár.

(Borítókép: Kulcsár Edina és G.w.M. Fotó: Szollár Zsófia/Velvet)