Kulcsár Edina
Az egykori szépségkirálynőnek és párjának, Varga Márknak nemrég született meg második közös gyermekük. Az influenszer az utóbbi időben több bántó kommentet is kapott a súlya miatt, ám elmondása szerint már sosem szeretne olyan vékony lenni, mint egykor.
„Visszanéztem a régi képeimet, amikor 60 kiló voltam a 173 centis magasságomhoz, és sosem lennék már olyan vékony, mint akkor voltam. Most az a célom, hogy hetven kiló alá ne menjek. Igazából azt szeretném, ha a hasam lemenne és formába lendülnék, mert a gyerekek mellé aztán kell energia bőven. Abból a szempontból azonban szerencsés típus vagyok, hogy a plusz kilók arányosan oszlanak el rajtam” – mondta el a Blikknek az egykori szépségkirálynő, aki a negatív kommentáradatra is reagált.
„Megszoktam már, hogy azzal, hogy egyre többen követnek és figyelnek, több a kritika is ér, ami alapvetően nem bánt, noha továbbra sem értem, miért foglalkozik valaki olyannal, akit nem kedvel.
Ez inkább az illető saját frusztrációjának a kivetítéséről szól”
Marics Peti
A Sztárban Sztár zsűritagja a ValMar legutóbbi koncertjén szenvedett súlyos balesetet, amikor a színpadon ugrálva eltört a lába. Noha a koncertet végig zenélték, a rajongók aggódnak, hogyan alakul a formáció nyári programja a baleset után. Erről és a pontos diagnózisól maga Marics számolt be az Instagram-oldalán.
„Úgyhogy röviden elmesélem, mi lett a diagnózis, illetve hogy lesz a folytatas. Lett egy bokatörés, szerencsere nem elmozdulásos, úgyhogy nem súlyos illetve bokaszalag is szakadt.
Még jó egy hét fekvő gipsz (így sajnos ezen a héten még nem tudok menni fellépésekre), de jövőhet kedden kapok járógipszet, és onnantól folytatjuk a nyarat.
Kevesebb ugrálással, de együtt. Köszi mindenkinek a jókívánságokat és szeretetet, amit az utóbbi napokban végtelen dózisban küldtetek felém!” – írta Marics Peti, aki további egy hétig nem tud fellépni.
Sáfrány Emese
Az édesanya lélegzetelállító képpel jelentkezett a közösségi oldalán, amelyen ledobta a melltartót is – szúrta ki a Blikk.
Csonka András
A népszerű színész egy kedves és humoros történettel fejezte ki gratulációját a Nemzet Színésze cím elnyerése okán Udvaros Dorottyának.
„Udvaros Dorottyával van egy tréfás szokásom. Ahányszor csak találkozom Vele, a köszönés után hangosan elkezdem sorolni a díjait. Kossuth-, Jászai Mari-, Déryné-, stb., és azon mindig röhögünk, hogy a kétszeres Súgó Csiga díjnak nagy nyomatékot adok. A mai naptól büszkén és örömmel egészítem ki a felsorolást egy újabb elismeréssel, a művésznő ugyanis a Nemzet Színésze lett. A csodálatos Máthé Erzsi halála után a pályatársai Őt választották új tagnak. Boldog vagyok, hogy ismerhetem, tisztelhetem, rajonghatom, hogy az Abigél musicalben az Ő Horn Micije mellett lehettem Kőnig. Innen is ölelem, és gratulálok a megérdemelt elismeréshez” – írta az Instagramon Csonka, aki néhány közös fotót is megosztott.
(Borítókép: Kulcsár Edina. Fotó: Papajcsik Péter/Index)