Marics Peti június 22-én szenvedett balesetet a Budapest Park színpadán. Az ValMar-duó tagjának eltörött a bokája, amelynek jelenlegi állapotát egy fotón mutatta meg az énekes.

Mint arról a Velvet az elsők között beszámolt, Marics Peti június 22-én ugrálás közben olyan szerencsétlenül ért földet a Budapest Parkban adott koncertjén, hogy landoláskor eltörött a bokája és ínszalagszakadást is szenvedett. Sérülései ellenére egy rövid ápolást követően visszatért a színpadra és ülve folytatta a koncertet, ám később kórházba szállították, majd egy teljes héten át fekvőgipszben kellett pihennie. Rákövetkező héten járógipszben folytatta a nyári fellépéseit, jelenleg a balesete utáni negyedik koncertre készül.

Na induljunk a héten 4-re, egész szép már

– fűzte egy, a bokájáról készült mai kép mellé Marics Peti, aki ezen a héten csütörtökön tért vissza először a színpadra. Az ide kattintva megtekinthető fotón jól látszik, hogy bár a bokája még gyógyulásra szorul, elég jól halad az énekes felépülése, ami egy korábbi nyilatkozata szerint annak köszönhető, hogy nem elmozdulásos törést szenvedett.

Bimbózó románc

Marics Peti és Tóth Andi hivatalosan tavaly júliusban jelentette be a kapcsolatát, amelynek végét idén március 31-én Instagramon jelentette be az énekesnő. A szakításuk óta Maricsot két nővel is összeboronálták már: elsőként egy táncosnővel hozták hírbe, majd a feltörekvő színésznővel, Kovács Gyopárral. A fiatalok állítólag a mai napig randizgatnak, sőt már nyilvánosan is többször mutatkoztak együtt, ám hivatalosan még nem jelentették be a kapcsolatukat.

(Borítókép: Marics Peti. Fotó: Kaszás Tamás/Index)