Gálvölgyi János
Korábban mi is beszámoltunk róla, hogy milyen súlyos állapotba került Gálvölgyi János, aki azóta szerencsére teljesen felépült. A betegeskedés azonban nemcsak őt, hanem családját is megviselte. A betegségről és családi kapcsolatokról most a lányai beszéltek.
Az utóbbi években alaposan kijutott a családunknak
– jegyezte meg Gálvölgyi Dorka, míg testvére azt is elárulta, hogy fél év alatt mind a négy nagyszülőjük meghalt, közülük hárman két hét alatt.
Gálvölgyi Eszeter őszintén vallott a gyermeke betegségéről is, akit az úgynevezett „veseszülinapján” is megünnepelnek, mivel állítása szerint két szülinapja van.
„Simon veséje születése óta beteg volt, gyógyszereket kapott, tudtuk, hogy előbb-utóbb új vesére lesz szüksége. Amikor megtörtént a transzplantáció, tízéves volt, előtte hihetetlen elutasító volt, azt mondta, halottól ő nem akar semmilyen szervet. Amikor kiderült, hogy az édesapja lesz a donor, akkor azt elfogadta.
Először én, másodjára az édesapja adott életet a fiunknak, ezért is ünneplünk két szülinapot.
Simon teljesen jól van, egyetemista, programtervező informatikát tanul, és bár élete végéig kell szednie gyógyszereket, szerencsére nincs betegségtudata” – mesélte Eszter a Best magazinnak.
Szoboszlai Dominik
Szoboszlai Dominik szakításáról azután kezdtek pletykálni, hogy eltűntek az Instagram-oldaláról a közös képek barátnőjéről. Végül a sztárfocista menedzsere jelentette be: valóban igaz a hír, Fannival külön utakon folytatják tovább.
„Dominik magánélete eddig sem volt a kirakatban, ezután sem lesz. Fannival teljes békében úgy döntöttek, hogy különválnak. A jövőben nem kívánjuk ezt a médiában tovább kommentálni, kérem ennek tiszteletben tartását” – mondta el a Sportalnak Esterházy Mátyás.
Ponekker Virág
Ponekker Virág és lemezlovas férje, Ács Dániel kapcsolata gyors ütemben fejlődött az utóbbi időben, kevesebb mint két évvel az első gyermekük után megszületett a második is. A férfi ennek ellenére nem becsülte meg a családját, és több nővel is szexuális jellegű tevékenységet folytatott és intim fotókat küldött magáról. A dj szinte belebetegedett a különválásba és elhatározta újra egy család lesznek, ami úgy tűnik, hogy sikerült is.
A szerelem nem múlt el köztük, a szakítás Danit fejbe vágta, akkor jött rá, hogy mekkora hülye volt
– mesélte a Borsnak a neve elhallgatását kérő ismerős, aki hozzátette:
„Tényleg mindent megtett, hogy Virág megbocsájtson neki, ami eleinte úgy nézett ki, esélytelen. De most szent a béke, Danin múlik, hogy éljen is vele! Nem sok náluk összeillőbb párt ismerek!”
(Borítókép: Gálvölgyi János. Fotó: Keleti Éva/MTI)