Felröppentek olyan pletykák, hogy Al Pacino szakított 29 éves barátnőjével, akitől nemrég született gyermeke. Noha ezek a hírek hamisnak bizonyultak, most kiderült, hogy a színészlegenda hatalmas összegű gyerektartást fizet kedvesének.

Al Pacino és 29 éves kedvese, Noor Afallah szakításáról korábban a Velvet is beszámolt. Bár korábbi híresztelésekkel ellentétben mégsem szakított fél évszázaddal fiatalabb barátjnőjével, minden idők egyik legjobb színészének mégis horribilis összegű gyermektartást kell fizetnie újszülött csemetéje után – tudta meg a People

A 83 éves hollywoodi színészóriás és 29 esztendős szerelme, Noor Alfallah néhány hónappal ezelőtt váltak szülőkké, majd a szakításuk híre is felröppent, amit később cáfoltak. Nemrég egy bírósági döntés jutott el a People magazinhoz.

Ebből többek között kiderül, hogy Al Pacino havonta több mint 30 ezer dollárt (hozzávetőleg 10 millió forint) fizet majd barátnőjének gyerektartás címén,

valamint a bíróság egy egyszeri, 110 ezer dolláros összeg megfizetésére is kötelezte. Sőt, az Oscar-díjas világsztár 13 ezer dollárt utal át egy éjszakai dadusra, és az egészségbiztosításon kívüli orvosi számlákat is fedeznie kell majd. És itt még nincs vége: egy oktatási alapba is jutányos összeget kell majd raknia minden évben az újszülött kisfia számára.

Mivel a szerelmesek a pletykákkal ellentétben nem szakítottak, ezért különösen érdekes, hogy miért volt szükség a jogi hercehurcára. Mindenesetre Afallah nem először van együtt idősebb világsztárral, így sokan kétségbe vonják valódi szándékait. 

(Borítókép: Al Pacino és Noor Afallah. Fotó: Robert Kamau/Getty)