Olvassa el csütörtök reggeli hírösszefoglalónkat!

Varga Márk, G.w.M

A rapperről korábban mi is megírtuk, hogy betegeskedik. G.w.M nemrég a Blikknek nyilatkozott az elmúlt időszakról, valamint magánéleti gondjairól. 

„Akadtak magánéleti problémáim, amikről nem szeretnék beszélni, de nagyon megviselt, és mire sikerült összeszednem magam, jött a betegség, ami miatt még mélyebbre kerültem” – mondta Varga, aki feleségét, Kulcsár Edinát is megemlítette, róla azt mondta, hogy ez idő alatt a legnagyobb támasza volt.

„Én öngyógyító ember vagyok, aki, ha rosszul érzi magát, elvonul és alkot. A feleségem az egyetlen ember, aki képes ezen áttörni. A beszélgetéseink és a szerelmünk adott nekem erőt. Természetesen a családom, a barátaim és a rajongóim is sokat segítettek, de Edina az igazi támaszom”

Molnár Gusztáv

Anyagilag a padlóra került a Mi kis falunk egykori színésze. Mint korábban megírtuk amióta a színész kijött az elvonóról nincs túl jó helyzetben pénzügyileg. Legutóbbi nyilatkozata alapján az is kiderült, hogy minden vagyonát elveszítette az egykor sokat foglalkoztatott színművész. 

„Mindenem elveszítettem az elmúlt években, se lakásom, se autóm, se megtakarításom nincsen. Egyelőre arra sem futja, hogy összegyűjtsek kéthavi kauciót, úgyhogy most az egyik sorstársamnál élek, és azon vagyok, hogy a saját lábamra álljak” – nyilatkozta a Story magazinnak.

Balogh Edina és Szabó Simon

Bombaként robbant a hír, hogy Szabó Simon és Balogh Edina egy párt alkotnak. A szerelmesek nemrég a Tények Pluszban nyilatkoztak, ahol Edina a következőket mondta partneréről: 

„Nem azon van a hangsúly, hogy ő egy férfi, és hogy férfiként vonzó vagy nem vonzó. Erről nem is tudok beszélni, mert nem ilyen minőségben alakult a kapcsolatunk. Ez a barátság szépen lassan átalakult valami egészen mássá, valami sokkal mélyebbé” – fogalmazott a celebritás.

(Borítókép: G.w.M. Fotó: Kaszás Tamás/Index)