Olvassa el a hét utolsó reggeli hírösszefoglalóját!

Megyeri Csilla

Egy a Reditten szárnyra kapott pletyka szerint véget érhetett Megyeri Csilla és vőlegénye, Molnár Zsolt kapcsolata. A szemfüles rajongók szerint a sztárpár közösségi oldalain megfogyatkoztak a közös tartalmak az utóbbi időben, ebből következtetnek a szakításra. A Bors megkereste Megyeri Csillát is az ügyben, aki őszintén beszélt a kapcsolatuk jelenlegi állapotáról. 

Úgy tűnik, hogy ami nincs az instán, az nem létezik...

− kezdte a Borsnak nevetve Megyeri Csilla.

„Az igaz, hogy az utóbbi időben kevesebbet posztoltam, de nem csak Zsoltiról, hanem magamról is. Lelkileg egy nehéz időszakon vagyok túl, vissza kellett találnom önmagamhoz, ráadásul mindketten nagyon elfoglaltak is voltunk. De ettől függetlenül köszönjük szépen, jól vagyunk, éljük az életünket, dolgozunk. Nemrég költözködtünk, ami szintén minden időnket felemésztette. Ja, és igen, együtt költöztünk! Úgyhogy üzenem, hogy nem szabad mindent elhinni, ami a Redditen van, én is voltam már terhes és másik pasival is voltam az ottani felhasználók szerint” − fogalmazott az influenszer. 

Király Viktor

Az énekes már régóta küzd az egészségi állapotával, ugyanis baloldali lágyéksérvben szenved, amelynek a műtétjét már egy ideje húzta-halasztotta. Most eljött az a pont, amikor végképp kikerülhetetlenné vált a beavatkozás, de sok rajongót ért váratlanul, hogy kedvencük a kórházból jelentkezett be a minap. 

„Sajnos, minél nagyobb lett a sérv, annál jobban beleszólt nemcsak a fizikai megerőltetésbe, hanem az éneklésbe is. Akik sokat járnak koncertekre, lehet, hogy egy másfél órás koncert után már észrevették, hogy egy ilyen egy óra után már kicsit görnyedve énekeltem ki a magas hangokat”

– osztotta meg követőivel Király Viktor a 24 óráig elérhető Instagram-történetében. Majd néhány órával később ismét posztolt: ekkor már az ágyban fekve tudatta mindenkivel, hogy túlesett a műtéten, és, a jelek szerint, minden rendben ment.

Hunyadi Donatella

Hunyadi Donatella már 15 évesen közölte Kiszel Tündével, hogy nem szeretne vele közösen szerepelni. Nem titok, hogy Donatella erősen küzd azért, hogy kilépjen az édesanyja árnyékából, éppen ezért nem szeretett volna sohasem egy műsorban szerepelni vele. 

„Emlékszem, nagyjából 15-16 éves lehettem, amikor egy ebéd alkalmával közöltem vele, én nem szeretnék közösen szerepelni vele sem újságcikkben, sem tévéműsorban. Ez nagyon fájt neki, de elfogadta. Ezek után még inkább nyílt és őszinte lett a kapcsolatunk. De nyilván nagyon szeretem az édesanyámat, és rengeteget köszönhetek neki. Pont nemrég mondta, hogy szeretné, ha néhány év múlva már csak Donatella anyukájaként emlegetnék őt az emberek” – árulta el Donatella a Best magazinnak.

(Borítókép: Kiszel Tünde és lánya, Hunyadi Donatella. Fotó: Trenka Attila/Index)