Selena Gomez előtte-utána fotókkal mutatott rá arra, mennyire fontos az önelfogadás, még ha a testünk szembetűnő változásokon is megy keresztül az évek során. Az énekesnő külsejét korábban többen kritizálták, ám mint azt többször elmagyarázta, ez lupusz nevű autoimmun betegsége, és az arra szedett gyógyszerek miatt van.

Selena Gomez hétfő este egy 10 évvel ezelőtt, illetve egy tavaly nyáron készült képet osztott meg 24 óráig elérhető Instagram-történetében rámutatva arra, hogy mennyit változott a teste az évek során. Mint ismert, az énekesnőt korábban több támadás is érte az alkata miatt, többen is szóvá tették, hogy látványosan gyarapodott. Még Hailey Bieberre is népharag zúdult, amikor tett egy kárörvendő megjegyzést Gomezre.

Mint ismert, Selena Gomez lupusszal, vagyis egy autoimmun betegséggel küzd, amelynek során a szervezete a saját szöveteit támadja meg. A betegség és az arra szedett gyógyszerek következtében az énekesnő súlya sokat ingadozott, ám mára megbékélt új külsejével. Ezt azzal bizonyította, hogy megosztotta a fentebb említett két fotót, amelyek közül az elsőn egy zebra mintás bikiniben szerepel 21 évesen, 2013-ban.

Ma rájöttem, hogy soha többé nem fogok így kinézni

– írta a fotóhoz, amelyet egy tavaly nyáron, a mexikói Cabo San Lucas-ban készült kép követett. Emellett úgy fogalmazott: „Nem vagyok tökéletes, de büszke vagyok arra, hogy az vagyok, aki vagyok. Néha elfelejtem, hogy teljesen rendben van önmagamnak lenni” – jegyezte meg a képen, amelyen egy magas derekú bikini alsót és fehér bikini felsőt viselt a jelenleg 31 esztendős énekesnő. A felvételeket ide kattintva tudja megtekinteni.

Selena Gomez tavaly októberben egy hosszabb interjúban emlékezett vissza arra az időszakra, amikor folyamatos támadásoknak volt kitéve az állandóan változó testsúlya miatt. Miután 24 évesen lupusszal diagnosztizálták, folyton önbizalomhiánnyal küzdött. Felidézte például, hogy egy magazinos ruhapróbán érezte először: többé nincs tinédzser teste, ami nagyon feszélyezetté tette.

„Egyik méret sem illett rám, amitől zavarba jöttem. Ugyanakkor mennyire reális elvárni egy nőtől, hogy ne változzon a teste?” – tette fel a költői kérdést a Fast Company-nak adott interjúban Gomez, aki a diagnózisát követően nem sokkal veseátültetésen, illetve kemoterápián is átesett. Az önértékelésén tovább rontott, amikor egy ausztráliai nyaralás során paparazzi fotókat lőttek róla bikiniben, a felvételeken pedig előtérbe helyezték a műtéti hegeit.

„Azokban a pillanatokban egyáltalán nem éreztem jól magam a bőrömben, főleg az Instagramot böngészve. A különböző, nőkről készült kifogástalan képeket látva mindig arra gondoltam: bárcsak így nézne ki a testem” – emlékezett vissza Selena Gomez, akinek a lelki állapotán az sem segített, hogy akkortájt szakítottak Justin Bieberrel, majd 2018-ban megtébolyodott és bejelentkezett egy kezelőközpontba, ahol bipoláris zavart állapítottak meg nála.

"Nagyon nehéz időszakon mentem keresztül. Hullámhegyek és hullámvölgyek váltották egymást és nem igazán tudtam, hogy mit tegyek. Képtelen voltam irányítani az érzéseimet, le akartam mondani fontos dolgokat. Gyötrelmes érzés volt."

(PageSix)

(Borítókép: Selena Gomez. Fotó: Getty Images)