Opitz Barbara botrányos kapcsolata és viharos szakítása után úgy tűnik, újra boldog. Az énekesnőre mint kiderült, rátalált a szerelem, ám a párjáról nem sokat árult el.

Tavaly novemberben adtunk róla hírt, hogy Opitz Barbara hosszú idő után szakított az exével, Serleg Alberttel. A fiatal férfival rengeteg botránya volt, az énekesnő szülei sem tudták őt elfogadni, amiért Opitz kibékíthetetlenül összerúgta a port az édesapjával, valamint jó időre a nyilvánosság elől is eltűnt. Őszi szakítását követően lassacskán visszatért a rivaldafénybe, többek között a TV2 Szerencsekerékcímű műsorában is feltűnt.

Opitz Barbara legutóbb a Ripostnak adott interjút, amelynek során a magánélete is szóba került.

"Igen, van barátom. [...] Annyit mondhatok, hogy számomra akkor igazán vonzó egy férfi, ha feltétel nélkül szeret, ha egyben a barátom is tud lenni

– nyilatkozta a lapnak az énekesnő. Hozzátette: az is kiemelkedően fontos a számára, hogy a párja olyannak fogadja el őt, amilyen, és ne próbálja megváltoztatni. „Ezek mellett olyan fontos szavakat tudnék még felsorolni, mint az empátia és az együttérzés" – mondta Opitz Barbi, aki már a Valentin-napra készül.

(Borítókép: Opitz Barbara. Fotó: Kaszás Tamás/Velvet)