Pénteki hírösszefoglalónkban még: Megvan ki foglalhatja el Vadon Jani helyét a Balázsék című műsorban, Utasi Árpád már nem foglalkozik mesemondással.

Schmuck Andor

Csak kis híja volt, hogy nem kellett amputálni Schmuck Andor lábujját. A politikus évek óta cukorbetegséggel küzd, és egy vényköteles injekcióra van szüksége, amely segít a vércukorszintje csökkentésében. A gyógyszer azonban hiánycikké vált, mivel egyik hatása, hogy segít a testsúly csökkentésében, így sokan elkezdték feliratni maguknak, hogy megszabaduljanak a felesleges kilóktól.

Schmuck Andor először az rtl.hu-nak nyilatkozott arról, hogy mivel huzamosabb ideig nem jutott hozzá a gyógyszerhez, kénytelen volt szanatóriumba vonulni, a cukorbetegsége ugyanis súlyosbodott a szer hiánya miatt, sőt, felmerült, hogy amputálni kell az egyik lábujját. A Blikknek azonban már sokkal bizakodóbban nyilatkozott.

Az orvosok szerint tíz láb­ujjal állhatok továbbra is a földön, nem kell amputálni semmit

– fogalmazott a Tisztelet Társaságának elnöke.

„Az volt a baj, hogy az ominózus gyógyszert, amire szükségem lett volna, nagyjából négy hónapig nem kaptam meg, mert sokan fogyókúrás szernek használják. Várólistára kerültem több gyógyszertárban is, de hiába, mert nem volt sehol. Nekem hetente egyszer kell szúrnom magam ezzel az injekcióval, és bár sok cukorbetegtársam úgy döntött, a termék hiánya miatt átvált inzulinra, én azt semmiképpen nem akartam meglépni” – összegezte a történteket Schmuck Andor, aki végül úgy döntött, hogy vár és megpróbálja beszerezni a gyógyszert, de egyre több tünete kezdett el súlyosbodni.

„A szervezetem jelzett: a hajszálerek először a lábamnál károsodtak, aztán jött egy csúnya seb, ami elkezdett csúnyább lenni, ezért felvetődött, hogy amputálják a lábujjamat. A szanatóriumban viszont csodálatosan hatékony kezeléseket kaptam: oxigénfürdővel és ezüstszálas zoknival helyreállították a szervezetemet, így már jól vagyok. Azóta hozzájutottam az említett gyógyszerhez is” – árulta el, a szer azonban továbbra is hiánycikk a magyar gyógyszertárakban.

Nincs várólista, ha lenne, az már Alaszkáig érne...

Csak a jó isten tudja, mikor lesz nálunk ez a gyógyszer, országos készlethiány van” – mondta el az egyik fővárosi gyógyszertár munkatársa a Blikknek.

„Biztos vagyok benne, hogy akik jogtalanul jutottak hozzá, bele sem gondoltak abba, hogy ezzel másnak is kárt okoznak. Egyrészt azt üzenném nekik, hogy akinek nincs szüksége rá, ne adja be magának, mert egy idő után megbosszulja magát, másrészt

attól, hogy ők nem érzik magukat jól a bőrükben, másnak nem kell megdögleni

– üzente Schmuck Andor a fogyni vágyóknak.

Balázsék

Vadon Jani tavaly decemberben jelentette be, hogy távozik a Balázsék című műsorból. A Blikk számol be arról, hogy azóta számos sztár megfordult a rádióműsorban az utóbbi hetek alatt, és olyan nagy nevek foglalták el Vadon székét, mint Ábel Anita, Puskás Peti, Kovácsovics Fruzsina, Svraka-Gévai Juli, Musimbe Dávid Dennis, Ráskó Eszter, Wossala Rozina, vagy éppen Nagy Alekosz. A napokban pedig egy szavazás indult Rádió1 oldalán, melyben a hallgatók dönthették el, hogy kit szeretnének hosszú távon is hallani a műsorban.

Négy nap alatt 260 ezer szavazat érkezett, amik közül Nagy Alekosz tudta bezsebelni a legtöbbet.

Alekosz közölte, hogy az elmúlt napokban nagyon izgult, de őt lepte meg a legjobban, hogy ennyien szeretnék látni a műsorban. Kitértek arra is, hogy az egykori VV-győztes megígérte, hogy abban az esetben, ha ő nyeri a választást, akkor alsónadrágban végigmegy az Erzsébet hídon. Ezt az ígéretét Alekosz minél hamarabb szeretné teljesíteni, így lehet már holnap sort kerít az akcióra.

Azonban kiderült, hogy Sebestyén Balázs és Rákóczi Feri csak poénból kérték meg Alekoszt, hogy induljon el a szavazáson a valóságban nem ő lesz a harmadik műsorvezető, hiába kapta ő a legtöbb szavazatot.

Vadon Jani helyét Ráksó Eszter foglalhatja el.

Én vagyok Jani, ezt most már mondhatom végre

– jelentette ki a humorista.

Utasi Árpád

Utasi Árpád 17 évvel ezelőtt tűnt fel a Csillag születik műsorában, ahol kisgyerekként elbűvölt mindenkit mesemondó képességével. Azóta viszont nagyot fordult vele a világ, mára teljesen magába szippantotta a realitás.

A Bors megkeresésére a már felnőtt Utasi Árpád elárulta, hogy jelenleg egy szabadkai gyárban dolgozik csoportvezetőként. Számára jelenleg a munka az első, ezért nem nagyon jár el szórakozni vagy ismerkedni, így a szerelmi élete tulajdonképpen stagnál, amit ő egyáltalán nem bán.

„Nem panaszkodom, nem szoktam eljárni ismerkedni, vagy ilyesmi. Én inkább a sorsra bízom a szerelmet” – fogalmazott az egykori mesemondó, aki ma már nem foglalkozik azzal, amivel híres lett.

Nem gondolom, hogy mondok valaha mesét, bár soha ne mondd, hogy soha

– felelte arra a kérdésre, hallja-e még az ország őt mesélni.

(Borítókép: Schmuck Andor. Fotó: MTI/Kovács Attila)