A Mokka műsorvezetője őszintén beszélt kapcsolatáról, francia férjéről és arról, hogyan birkóznak meg a távkapcsolat nehézségeivel.

Orosz Barbara

Megláttuk egymást és aztán másnap együtt töltöttünk egy egész napot és én tudtam, hogy hozzá fogok menni.

Úgy, hogy sosem akartam férjhez menni és ő soha nem akart nősülni” – emlékezett vissza Orosz Barbara arra a napra, amikor megismerkedett francia párjával. A műsorvezető azóta tényleg hozzáment a férfihoz, de az esküvő óta eltelt fél évben nem sokat találkoztak. Orosz Barbara férje jelenleg is Afrikában van, de a műsorvezető szerint a távkapcsolatot nem, hogy jól tűrik, hanem talán szerelmesebbek mint valaha.

„Hogy, ha két sikeres, független önálló személyiség találkozik, akkor ott semmi más dolgunk nincs, csak annyi, hogy amíg úgy nem állnak a bolygók, hogy egy helyen tudunk élni, addig nem kell nyávogni, hanem várni azt amíg megszületik a megfelelő pillanat és egy lesz a székhelyünk, szerintem az is egyfajta ajándék” – magyarázta Orosz Barbara, aki hozzátette, hogy álszentség lenne részéről, ha azt mondaná, hogy minden nap jól viseli annak a férfinak a távolságát, aki szó szerint az egész világot jelenti a számára, de ezt a helyzetet tudatosan vállalták, hiszen tudták előre, hogy Flor-nak hároméves kiküldetésre kell mennie.

A műsorvezető azt is elárulta, hogy hogyan uralkodnak magukon amikor intimitásra vágynak és, hogyan bírják ki azt, hogy ne féltékenykedjenek.

Ezt mi teljesen kivettük a mi rendszerünkből és innentől kezdve, ha te ilyen dolgokra fókuszálsz és nem az ostobaságokra miszerint tele van a világ jóképű férfiakkal és szép nőkkel és bármelyikünk ki van téve kísértésnek.

Én azt gondolom, hogy ezt az időszakot mi mindketten megéltük már” – összegezte a műsorvezető.

Viczián Viktória és Somhegyi Krisztián

Viczián Viktória életének már kislány kora óta része az állatvédelem, ezt pedig párjára, Somhegyi Krisztiánra is átragasztotta. A sztárpár három mentett kutyával és egy mentett cicával él együtt, első kisállatukat, az egyetlen cicájukat már 8 éve fogadták örökbe, aki meglehetősen jól kijön a kutyákkal.

A modell elárulta, hogy az állatok gyorsan megszerették Somhegyi Krisztiánt, egyedül egy kutyának került több időbe az új „jövevény” elfogadása.

„Pupák a férfiaktól jobban félt, valószínűleg férfiak bántották” – mondta el Somhegyi Krisztián, miközben az említett kutya az ölében ült.

Én vagyok az ötödik mentett állat

– jegyezte meg nevetve az egykori sportoló.

Mikes Anna és Krausz Gábor

Közös főzés és forró táncmozdulatok a konyhában, így nyilatkoznak szerelmükről az interneten a Dancing with the Stars nyertesei. Sokak szerint Mikes Anna felért egy terápiával Krausz Gábornak a nehéz válás után.

A rajongók mindig várják, hogy együtt láthassák a két sztárt, de ők egyelőre nem szeretnének kamerák előtt nyilatkozni. Krausz Gábor csak annyit árult el, hogy annak ellenére, hogy szinte napi szinten jelenik meg cikk róluk, nem kifelé a világnak szeretnék kommunikálni szerelmüket.

(Borítókép: Orosz Barbara. Fotó: Kaszás Tamás/Dívány)