Kulcsár Edina és G.w.M
Az elmúlt időszakban több pletyka is felreppent azzal kapcsolatban, hogy megromlott a szépségkirálynő és a rapper kapcsolata, aztán a pár váratlanul bejelentette, hogy ismét közös gyermeket várnak.
Édes kicsi szerelmetes fiam!
Nagyon várunk Anyával, mindentől jobban! Köszönöm az Istennek ezt a hatalmas áldást, amit ismét kaptunk. Nagyon nagy vágyam volt, igazából már »csak« erre vágytam, semmi másra. Rád, kicsi hercegem!” – írta közösségi oldalán büszke édesapa.
A pár nem kívánta kommentálni a házasságuk problémáival kapcsolatos pletykákat, de a Hot! magazinnak egy informátor elárulta, hogy alaptalan dolgok keringtek az interneten a szerelmesekről.
„Alig várták már, hogy nyilvánosságra hozzák a boldogságukat. Nem véletlenül tett Edina többször is utalást az utóbbi időben arra, hogy várandós. Ezzel az is bebizonyosodott, hogy a rajongóknak nem kell aggódniuk tovább, ideje megnyugodniuk: egyáltalán nincs válságban a házasságuk, a bébi pedig csak még jobban erősíti majd a köteléküket.
Kijelenthetjük: nincsenek válófélben
– fogalmazott a pár ismerőse a lapnak.
Palik László és Pumped Gabo
Az elmúlt évek során hatalmas változáson ment keresztül Pumped Gabo és egy ideje azzal szeretne példát mutatni a fiatalabb generációnak, hogy kiáll egy zöldebb és élhetőbb jövő megteremtése mellett, ezért előszeretettel vesz részt környezetvédelmi és klímatüntetésen is. Az influenszer számos dolgot megtanult autodidakta módon, annak ellenére, hogy még érettségije sincsen.
„Nem is értem, hogy anyám néha még mindig mondja, »fiam, egyszer már letehetnéd az érettségit«.
Ez annyira felidegesít... Egy fillérrel nem keresnék többet, ha lenne érettségim, tehát akkor meg miért csináljam meg?
– tette fel a kérdést Pumped Gabo a Palikék Világa by Manna új epizódjában, ahol Palik László egyik pillanatban hirtelen angolra váltott és elmondta, hogy úgy tudja, hogy az influenszernek kitűnő az angolja.
Úgy gyakoroltam sokat, hogy a Jersey Shore-t néztem az MTV-n
– válaszolt angolul az influenszer, majd magyarra váltott.
„Amikor a Jersey Shore-t bemutatták, én egyfolytában azt néztem, és volt, hogy anyám kidobta a tévét, mert este néztem.... Mindig elvette a tévékábelt, de én visszaloptam. Képzeld, volt olyan, hogy bejött a szobába, fölkapta a tévét, kirohant vele – úgy éjféltájt –, majd leb*szta a járdára…” – emlékezett vissza az influenszer a Story magazin szerint.
„Egyszer csak bekapcsoltam a tévét, majd láttam – valamit néztem a YouTube-on, csak ki volt rakva a tévé képernyőjére –, hogy ez meg a Pumped Gabo. Valakivel fennhangon veszekedtél, tökéletes, akcentus nélküli angollal. Hé, mondom, ez nagyon komolyan beszél angolul, ez ügyes!" – jegyezte meg Palik László.
Molnár Gusztáv
A színész kemény időszakot tudhat maga mögött, hiszen miután kijött az elvonóról, azután a semmiből kellett visszaépítenie a karrierjét. Molnár Gusztáv azóta többször beszélt az alkoholbetegségéről, viszont a szerelmi életét sokáig titokban tartotta, hiszen úgy érezte, nem érdemli meg a szeretetet, egy ideig pedig nem is állt készen arra, hogy valakinek újra megnyíljon.
„Végre van munkám, jövőképem, s van mellettem valaki, akit tudok szeretni... Jelenleg a kassai Thália Színházban próbálom Az ember tragédiáját, ami azzal jár, hogy a hétköznapokat a településen töltöm, egy színészlakásban élek, és csak hétvégente tudok feljárni Budapestre. Ebből adódóan a párommal sem tudunk sülve-főve együtt lenni, jelenleg távkapcsolatban élünk” – árulta el a Blikknek a színész, aki úgy tűnik, már nem akarja tovább rejtegetni szerelmét, ugyanis az RTL-nek megmutatta a titokzatos nőt, aki mellett újra rátalált a boldogságra.
Szépen, lassan a barátságból szerelem lett. Az elmúlt egy hónapban mondtuk ki egymásnak, hogy egy pár vagyunk
– mesélte el az RTL-nek.
(Borítókép: Kulcsár Edina és G.w.M. Fotó: Szollár Zsófi/Index)