Lakatos Márk híres arról, hogy kendőzetlenül alkot véleményt mindenről és mindenkiről. Legutóbb Azahriahról kérdezték, ő pedig kertelés nélkül elmondta, hogy mit gondol az ifjú tehetségről.

Lakatos Márk nemrég egy online műsorban vendégeskedett, ahol egy egytől ötig terjedő skálán többeket is pontoznia kellett, többek között Kajdi Csabát, a Barbie-filmet, illetve a fiatal énekes tehetséget, Azahriaht is. A felvételen a stylist a marihuánáról, az operákról, a vegán életmódról és az OnlyFans-ről is kifejtette a véleményét. Utóbbi nem izgatja őt annyira, a vegánok kapcsán pedig úgy fogalmazott: „nyugodtan csinálják azt, amit akarnak”.

Mint ismert, Lakatos Márk és Kajdi Csaba barátsága az utóbbi években nagyon megromlott, az interneten többször is keményen ment közöttük az adok-kapok. A jelek szerint továbbra sem békültek ki, ugyanis Cyla értékelésekor Lakatos úgy fogalmazott: „A mi kapcsolatunk az most egyes. Amit megcsinált magából, az ötös. Emberileg pedig most nem mondanám”.

Amikor a szó hazánk jelenleg legnépszerűbb előadójára, Azahriahra terelődött, a Puskás Arénát háromszor megtöltő énekest négyesként értékelte a stylist.

„Azahriah-t hallgatom, csak meg kell mondjam, nekem egysíkú a zenéje, ami nem baj, tehát valószínűleg pont azért szeretik, mert ugyanazt adja a közönségének. Meghallgattam néhány számát, elkönyveltem, hogy egy tök jó, vagány, modern előadó, aki nagy hatással van a fiatalokra. Nekem nem a zenéje az, ami a legérdekesebb vagy legizgalmasabb Azahriah-ból, hanem sokkal inkább a karaktere, meg az, amit ő magából kibányászik. Szerintem az tök izgi” –fogalmazott őszintén a Refresher Stellar című videósorozatában Lakatos Márk, aki a Barbie-filmnek ítélte meg a maximális pontszámot.

"Szerintem nagyon ott van! Olyan fontos problémákat csinált meg teljesen hülyére véve, ami szerintem egy tök jó kulturális üzenet. Az, hogy nem kell mindenbe belerokkanni, beledögleni, belehalni, hanem lehet ilyen felszínesnek álcázva, picit hülyének álcázva, és minden ilyennek álcázva komoly dolgokról beszélni. Azért is szimpatikus, mert az én karrierem is erről szól, hogy azért én nagyon sokszor a vicces, felszínes, kicsit saját magamból is hülyét csináló részét járatom a kommunikációnak, miközben hiszem azt, hogy sokszor beszélek fontosnak tűnhető dolgokról is."

Ez is érdekelheti:

(Borítókép: Lakatos Márk. Fotó: Szollár Zsófi/Index)