Sokakat foglalkoztat, hogy milyen kapcsolat van az egykori műsorvezetőnő és Magyarország egyik leggazdagabb embere között. A két híresség, most elárulta milyen kapcsolat van köztük.

Jákob Zoltán és Erdélyi Mónika

Az elmúlt hónapokban sokszor láthattuk együtt Jákob Zoltánt és Erdélyi Mónikát, így rengeteg pletyka kezdett el keringeni róluk az interneten, aminek hatására a két híresség úgy döntött, maguk rántják le a leplet arról, hogy mi van köztük.

Nagyon régóta tart ez a kapcsolat

– kezdte Erdélyi Mónika a Mokka csütörtök reggeli adásában, amiben kiderült, hogy már tavaly augusztus óta tartják rendszeresen a kapcsolatot.

„Nagyon erős barátság van köztünk és én azt szoktam nyilatkozni erről, hogy én nagyon örülök ennek a fickónak itt mellettem, mert olyan lelki társra és olyan kapcsolatra találtam benne...

Szerintem ne címkézzük, hogy ez micsoda, és nem tudjuk, hogy hova fejlődik, igaz?

– fogalmazott az egykori műsorvezető.

Kapcsolatuk azzal indult, hogy Erdélyi Mónika életmódot szeretett volna váltani és Jákob Zoltán felkereste, hogy szívesen segítene neki ebben

A milliárdos mindenben segített neki mind lelkileg, mind fizikailag, sőt Erdélyi Mónika még Jákob Zoltán személyi edzőjével is együtt dolgozhatott. A műsorvezető azóta 20 kilótól szabadult meg, de még egy kicsit szeretne fogyni.

Stana Alexandra

A Dancing with the Stars profi táncosnője csak ritkán enged betekintést a magánéletébe, de most egy szívszorító történetet osztott meg rajongóival.

Stana Alexandra kilenc éves volt, amikor elvesztette autóversenyző édesapját egy közúti balesetben. A férfi halála megrázta a családot és az akkor még nagyon fiatal táncost is. Elárulta, hogy igyekszik a szép emlékekre koncentrálni és arra, hogy milyen jó apa is volt a férfi.

A táncosnő még azon is elgondolkodott, hogy édesapja olyan magasra helyezte a mércét a férfiaknak, ami kihatással lehetett szerelmi életére. Ezzel kapcsolatban Stana Alexandra arról is mesélt, hogy milyen a kapcsolata az exeivel.

(Borítókép: Jákob Zoltán és Erdélyi Mónika. Forrás: TV2)