Pénteki hírösszefoglalónkban még: Gáspár Bea 30 év után is féltékeny, megrendítő részletekre derült fény Benedek Miklós életéből.

Gálvölgyi János

Ahogyan arról a Velvet is beszámolt Gálvölgyi János a napokban ünnepelte a 76. születésnapját, és többek között Csonka András, Nagy Sanyi és Serbán Attila is meglepte. A színészt felköszöntötte Kajdi Csaba, azaz Cyla is, akivel közös interjút is adtak az RTL-nek, amelyben Visage modellügynökség feje elmondta, kutyasétáltatás közben ismerték meg egymást.

Az ismeretségükön túl szóba került Vidnyánszky Attila viselkedése is, aki igazán kínos szituációba keveredett, miután kiderült, hogy Kulka János lett az új Nemzet Színésze.

Kulka Jánosnak Nemcsák Károly, Jordán Tamás, Pogány Judit és sokan mások is gratuláltak, de a Nemzeti Színház igazgatója egy 24 éves szokást rúgott fel, amikor nem értesítette az új Nemzet Színészét a kitüntetésről.

Vannak az emberi érintkezésnek olyan minimumai...

– harapta el kritikáját a színész.

„Plusz a Kulka Jánosnak, én innen hadd mondjam, hogy én tiszta szívből örültem!” – tette hozzá az üggyel kapcsolatban Gálvölgyi János.

Gáspár Bea

Hosszú éveken keresztül követhették a televíziónézők a Gáspár család mindennapjait, hamarosan pedig ismét képernyőre kerülnek és valószínűleg nem okoz csalódást az újjáélesztett műsor, ugyanis Gáspár Bea és Győző házassága ugyanannyira szól a hangos vitákról, mint a hangos nevetésekről. Ráadásul hiába vannak már 30 éve együtt Gáspár Bea továbbra is féltékeny, de kitalálta hogyan ellenőrizheti titokban férjét.

Gáspár Bea azt saját bevallása szerint mindig megérzi, ha Győző rosszban sántikál az például korábban normális volt, hogy belenézett emiatt a férje telefonjába. Bizony volt, hogy talált is flörtölő, romantikus üzeneteket. A féltékeny Gáspár Beával pedig nem éri meg ujjat húzni. Nem egyszer követte férjét, akit fújt már le gázspray-vel, és előfordult, hogy meg is verte őt. Akkor is kirobbant a botrány, amikor a showman zsírleszívást csináltatott, mert felesége szerint ezt biztos egy szerető miatt tette. De persze a féltékenység kölcsönös, Győzike is akarta már megverni a tetőfedőt, mert úgy látta, összeszűri a levet asszonyával – írja a Bors.

A féltékenység a mai napig jelen van kettejük kapcsolatába, Gáspár Evelin azt is elmesélte, hogy édesanyja rajtuk keresztül próbálja meg elérni férjét.

„Múlt héten úgy történt, hogy a lányom beütötte a a google-ba a helyszínnek a nevét, ahova mentem, felhívta, hogy apukám ott van-e” – mesélte az Ütős ötös műsorban Gáspár Győző.

Még nem értem oda, Bea már írt, hogy hol vagy, more, mit csinálsz, pattanjon ki a szemed, meg hogy vedd fel, mert megbánod. Bea kitalálta, hogy a lányokon keresztül tud ellenőrizgetni!

– fakadt ki a műsorvezető.

Benedek Miklós

Januárban hunyt el életének 78. évében a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész, Benedek Miklós. A Nemzet Színésze címmel kitüntetett színészlegenda korábban ígéretet tett kisebbik fiának, Benedek Albertnek, hogy egyszer elmeséli az életét, de csak halogatta a könyv megírását. Végül a halála előtt úgy döntött, kiadja az életrajzát.

A Maradok tisztelettel, Benedek Miklós című életrajzi kötet a színész és régi író barátja, Vajda Katalin beszélgetései nyomán született meg. Az írónő most a Lírástudók című podcastban elmesélte, hogy számára a legnehezebb feladat az volt, hogy a Nemzet Színésze megnyíljon, és beszéljen a nagyobbik, elvesztett fiáról, Tiborról. A háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, a magyar férfiválogatott egykori szövetségi kapitánya 2020 nyarán súlyos betegségben hunyt el, s az édesapja onnantól kezdve csak fél szívvel élt.

Ő is félt, én is féltem ettől az egésztől, mert ez olyan önvallomás lesz, amit nehéz lelkileg felfogni.

Amíg nagyon fiatal vagy, addig nagyon örülsz, ha minden titkot tudsz, de ahogy idősödsz, rájössz, hogy ez nem jó, mert zavarba ejt” – emlékezett vissza Vajda Katalin.

„Szóval tudtuk, hogy nehéz lesz, de ami neki a külön tragédiája volt, az Tibor. Pontosan tudtuk, hogy nem lehet kihagyni…. még akkor sem, ha ez Micuról szól és a háromszáz oldalból kétszáz ő. És hát ő Tiborról egyetlen szót nem beszélt, a nevét nem mondta ki.

Mindenki máshogy próbálja elviselni a gyászt. Ők azt a megoldást választották, hogy nem beszélünk róla

– idézi az írónőt a story.hu.

Vajda Katalin felidézte azt is, hogyan próbálta meg mindig elkerülni a Benedek Tiborról szóló kérdéseket a színész, mégis akadtak olyan váratlan pillanatok, amikor kitört belőle a szörnyű fájdalom.

„Beszélünk, beszélünk, és egyszer csak elhallgat. Hallom, hogy szipog, és annyit, hogy ’hát nem, nem… ezt nem lehet kibírni” – mondta az írónő.

(Borítókép: Gálvölgyi János. Fotó: Szollár Zsófi/Index)