Koczka Géza, azaz MC Hawer gyomortükrözésen járt, mert a gyomorrák tüneteivel került kórházba.

Május utolsó hetében több napja tartó mellkasi fájdalom miatt kereste fel orvosát Koczka Géza, azaz MC Hawer. Pár órával később már egy beutalóval volt a sürgősségi osztályon.

Több vizsgálat után az orvos közölte vele, kritikusan alacsony a hemoglobinszintje, valamint gyomorfekélye van. Ezt követően gasztroenterológushoz irányították, majd gyomortükrözésen esett át, hogy azzal ki tudják zárni a gyomorrák esélyét.

A zenész a Borsnak adott interjújában elmondta, hogy felkészült a legrosszabbra és feszülten várta az eredmény érkezését.

„Az egészségalkalmazást napok óta nézegettem, és tegnap vettem észre, hogy elkészült a gyomortükrözés és a laborvizsgálat eredménye. Nem vagyok orvos, a nyelvezete miatt nem tudtam értelmezni, ezért felkerestem a háziorvosomat és kértem, magyarázza el nekem, tulajdonképpen mit is jelentenek az ott leírtak. Rövid időn belül írásban érkezett a válasz” – mesélte Koczka Géza a lapnak.

Megmondom őszintén, remegő kézzel és gyomorral olvastam az orvos leletét.

Rettenetesen féltem, hogy mivel kell szembesülnöm. Sajnos számolnom kellett azzal a korábbi vizsgálatok során, hogy a tüneteim lehetnek a gyomorrák jelei is” – folytatta, majd visszaidézte a levél szövegét.

„Kedves Koczka Géza. Jó hír az, hogy sikerült megtalálni a vérszegénysége okát és az kezelhető. Krónikus »gyomorhurut« és gyomorfekély az, ami kiderült.

Szerencsére a szövettan is igazolta, nincs daganat.

Figyeljen az étkezésére: zsírosat, fűszereset, forrót ne egyen!” – emlékezett vissza.

(Bors)

(Borítókép: Levél. Fotó: GettyImages)